Archív cikkek

30-35 ezer diákot nem ér el a digitális oktatás

Published

on

A Klebelsberg Központ vezetője szerint az öt százalék jó arány, a felsőoktatási felvételinél pedig alacsonyabb ponthatárokat vár. Szeptembertől visszaállhat az oktatás a rendes kerékvágásba.

„Meg lesznek tartva az évnyitók, az évzárók viszont még nem” – mondta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke a Növekedés.hu portálnak. Hozzátette, azt is egy lehetőségnek tartja, hogy a szeptemberi évnyitón búcsúztassák el az idén ballagó diákokat.

Az érettségi vizsgák napjain maszkok, kesztyűk, kézfertőtlenítők, és rendőrök várhatják az iskolában a vizsgázókat. Hajnal szerint, ha mindenki betartja a szabályokat, akkor nem lesz fertőzésveszély. Figyelnek arra, hogy a 60 év feletti és a krónikus beteg tanárokat ne osszák be ügyelni a vizsgák idejére, de elmondása szerint több 60 év feletti tanár is önként vállalta a feladatot. Elképzelhetőnek tartja, hogy idén alacsonyabb ponthatárok várják a felsőoktatásba felvételizőket, de ez nem a járványnak köszönhető, hanem annak, hogy idén a szokottnál kevesebben felvételiztek a felsőoktatásba.

Hajnal szerint országosan öt százalék azoknak az aránya, akiket nem tudnak elérni a digitális oktatással, részben az eszközök hiánya, részben a családi háttér miatt, de papíralapon ezeknek a tanulóknak is eljuttatják a feladatokat. „A tanárok nagyon jól vizsgáztak” – mondta a digitális oktatásra történő átállásról, de hozzátette, hogy a pedagógusok személyes jelenlétét a diákok is egyre jobban igénylik.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version