Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Harmincezer teszttel mérik fel a fertőzöttséget

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Pixabay

Reprezentatív vizsgálattal mérik fel az ország koronavírus-fertőzöttségét, közben pedig az osztrákoktól veszünk példát, hogy ott hogyan válnak be az intézkedések.

Palkovics László, innovációs miniszter az ATV kérdésére jelentette be, hogy megnövelik a koronavírus tesztek számát, hogy így egy reprezentatív vizsgálatot kapjanak a fertőzöttségről. Ausztriával ellentétben itthon nem 1500 tesztet végeznek majd el, hanem 30 ezerrel készülnek.

„A reprezentatív tesztelésekkel szeretnék megnézni az országnak a lényegi területein, Északnyugat-Magyarországon, Nyugat-Magyarországon, Budapesten és környékén, Délkelet-Magyarországon Szegedtől Kecskemétig, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon, milyen az átfertőzöttség. Nem véletlenül mondtam ezeket a helyeket, mindegyikben egy orvosi egyetem is van. Ők ezt a kutatást elvégeznék” – mondta a miniszter, majd hozzátette, hogy a tesztek száma már jó mintát fog adni a vírusfertőzöttség felmérésére. A tesztekkel kapcsolatos részleteket jövő héten hozzák majd nyilvánosságra.

Az ATV megkérdezte azt is, hogy mi várható a május harmadikai tetőzés után, milyen intézkedéseket hoznak majd. Palkovics elmondta, hogy szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis Ausztria korábban tette meg a járványból kivezető lépéseket, így meg tudjuk figyelni ezeknek a hatását. Erre körülbelül két hetet kell várni, nálunk pedig előreláthatólag akkor fog tetőzni a járvány. Az ott bevált lépéseket nálunk is bevezethetik. Ilyen például az, hogy az osztrákoknál a 400 négyzetméter alatti boltok esetén csak maszkban lehet vásárolni. Ha ennek náluk nem lesz hatása, akkor valószínű, hogy nálunk sem lenne.

Legnépszerűbb cikkeink