Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Koronavírus: gyarapszik a Kína-ellenes országok tábora

Létrehozva:

Fotó: Johannes Eisele / AFP

Merkel és Macron is állást foglalt a Kína-ellenes oldalon.

Egyre többen szállnak be az Egyesült Államok és Kína politikai háborújának legújabb csatájába, amit az új koronavírus-járvány gerjesztett. Amerikai összeesküvés-hívők szerint a SARS-CoV-2 vírust egy vuhani laboratóriumból szabadították rá a világra. Bár a francia és a német vezetés is elhatárolódik az elmélettől, egyre többet bírálják Kínát.

A francia elnök, Emmanuel Macron elégedetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, ahogy Kína a krízis elején reagált a járványra, és felhívta a figyelmet az európai demokráciák és a kínai autokrácia közti különbségekre. Angela Merkel pedig – aki ritkán kritizálja a kínai vezetést – azt követeli, hogy Kína tegye átláthatóbbá a SARS-CoV-2 vírus eredetét.

Kína: nincs itt semmi látnivaló!

Kína továbbra sem engedi, hogy amerikaiak látogassák meg azt a vuhani laboratóriumot, ahonnan az összeesküvés-elméletek szerint a vírus elszabadult. Geng Shuang, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerint az új koronavírus eredete „egy tudományos kérdés, tudósoknak és kutatóorvosoknak kell vele foglalkozni”.

A külföldi nyomás hatására Kína nem fog változtatni az alapvető álláspontján, de elismerhetik, hogy a válság elején apró hibákat követtek el – mondta Shi Yinhong, a Renmin Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakértője. Két kormányzati tanácsadó is megerősítette Xi véleményét: a kínai hivatalos álláspont nem fog változni, hiába akarják egyre többen. Ding Chun, a Fudan Egyetem európai tanulmányok professzora hozzátette: a WHO már vizsgálódott Vuhanban, ebben az amerikai kutatók is részt vettek, és nem találtak semmi rendkívülit.

Van, aki szerint a HIV ellenszerét keresték

Az utóbbi napokban újabb összeesküvés-elmélet terjed az interneten. Egy francia Nobel-díjas professzor, Luc Montagnier szerint az új koronavírus aközben szabadult el, hogy a vuhani laboratóriumban a HIV-vírus ellenszerét ellenszerét próbálták előállítani. Montagnier véleménye teljesen ellentétes a Nature magazinéval: míg a szaklap szerint a SARS-CoV-2 csak természetes úton jöhetett létre, a tudós szerint ez kizárt. Étienne Simon-Lorière, a párizsi Pasteur Intézet kutatója viszont cáfolta Montagnier elméletét. „Ha fellapozunk egy könyvet, és egy szó hasonlít egy másik könyvben lévő szóra, az sem jelent feltétlen plágiumot” – mondta Simon-Lorière.

Legnépszerűbb cikkeink