Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Oláh Krisztián lemezbemutató koncertje a Pesti Hírlap Élőben!

Létrehozva:

A Pesti Hírlap Élő hétfő est 19 órakor kezdődő adásában az Oláh Krisztián Quartet március 7-én a Budapest Jazz Clubban előadott koncertjének három számát láthatják felvételről, amelyet eddig sehol nem publikáltak. Utána Oláh Krisztián zeneszerző, jazz-zongorista lesz a vendégünk, akivel új albumáról, a kialakult helyzetről, és még sok minden másról beszélgetünk. A nézők pedig kérdezhetik kommentben!

Oláh Krisztián még csak 24 éves, de már 2018 decemberében meghívást kapott az amerikai Thelonious Monk Institute nemzetközi jazz versenyére, ahol a világ 14 legjobb jazz-zongoristája között lehetett jelen, ő volt az első magyar zenész, aki meghívást kapott.

A quartetté bővült formáció idén februárban jelentette meg első, csak saját kompozíciókat tartalmazó albumát, az „At the Back of My Mind”-ot, amelyet először a Művészetek Palotájában mutattak be február 7-én.

Az új számokat azonban a koronavírus miatt eddig csak néhányszor tudták eljátszani élőben, egyebek mellett egy nagy sikerű, telt házas koncerten, a Budapest Jazz Clubban, március 7-én, a V4 Jazz Fesztivál keretein belül – ennek felvételét láthatják hétfő este.

A felvételen az albumon is közreműködő Molnár Sándor volt a zenekar vendége tenorszaxofonon. A zenekar programja Krisztián saját szerzeményeire épül, de a tagok, ifj. Oláh Kálmán, Orbán György és Serei Dániel is mind nagyszerű improvizatőrök, így a produkció szerves részét képezi a spontán és kollektív improvizáció.

A három szám bemutatása után Oláh Krisztiánnal beszélgetünk, és a nézők is kérdezhetik kommentben este 7 órától, a Pesti Hírlap Élőben, a lap Facebook-oldalán, vagy egészen konkrétan itt:

Security Check Required

No Description

Legnépszerűbb cikkeink