Archív cikkek
A legmagasabb állami kitüntetésre javasolják Müller Cecíliát
A Honfoglalás 2000 Egyesület „Köszönet Cilikének” címmel adott ki közleményt, amelyben köszönetet mond az országos tisztifőorvosnak, egyben arra kérik a kormányt, hogy kitüntetéssel ismerje el „a járvány kezdete óta kifejtett szakszerű, megnyugtató orvosi, emberi tevékenységét”.
„A civil szervezet a sajtón keresztül mond köszönetet Dr. Müller Cecília Főorvos Asszonynak, a járvány kezdete óta kifejtett szakszerű, megnyugtató orvosi, emberi tevékenysége kapcsán” – írja a Honfoglalás 2000 Egyesület közleménye. Mint kifejtik: „A koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben rendkívül fontos a társadalom
minden részletre kiterjedő őszinte, világos tájékoztatása,
elkerülendő, hogy az álhíreket terjesztők miatt ne alakuljon ki pánikhangulat az emberekben.”
Az egyesület egyben javasolja az országos tisztifőorvos kitüntetését is: „Jóllehet a járvány vége még nem látható, azt máris észlelik az emberek, hogy a Főorvos Asszonynak kiemelkedő szerepe van a veszély elleni küzdelemben, melyet bizonyítanak a járványról nap mint nap közzétett adatok is. A Honfoglalás 2000 Egyesület kéri, hogy a kormány méltányolja Müller Cecília kiemelkedő teljesítményét, és alkalomadtán
a legmagasabb állami kitüntetés odaítélésével díjazza.”
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója