„A magyar fociban igenis megvannak az első eredmények”

Ennyi pénzt még a Rákosi-rendszer sem tolt bele a sportba, ugyanakkor igenis igazolható az a sok százmilliárd forintos fejlesztés és támogatás, melyet 2011-től az Orbán-kormány ebbe a stratégiai ágazatba fektetett. Az eredményességről, a pénz helyes felhasználásáról és az elhibázott állami kommunikációról beszélgettünk Szabados Gábor sportközgazdásszal.

– A modern sport történetének legnagyobb kihívása a koronavírus?

– Igen, hiszen ilyen még nem fordult elő a sport történetében. Lassan csak az nem marad el a különböző versenyekből, kvalifikációs tornákból, amit eleve meg sem akartak rendezni. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek mind a sportvilágra, mind a sportgazdaságra. Egyrészt a vírus terjedése világszinten befolyásolja a különböző sportágak bajnokságainak eredményeit. Másrészt egyelőre nem látni, hány fogyasztót tántorít el a sporttól, akik az idei történések miatt jövőre már nem fognak sporteseményekre járni. Arról már nem is beszélve, hogy a kifejezetten gazdaságélénkítő céllal létrehozott események megtérülésének lehetősége az elmaradásuk miatt a messzi távolba került. Ilyen például a Forma-1 több futama. És egyelőre azt sem látjuk, vajon felfelé megyünk még a hegyre, a csúcson vagyunk, vagy éppen már a lejtőn jövünk lefelé.

– Jogos akkor a félelem, hogy elmaradhat a tokiói olimpia?

– Hiába mondják azt az optimisták, például a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach, hogy szó sincs erről, a 2020-as olimpia igenis veszélybe került. Sorra maradnak el a tokiói tesztversenyek, a különböző kvalifikációs tornákat nem tudják az eredeti helyszíneken megrendezni, és az idő egyre csak fogy.

– Miért pont a sport lett ennyire a járvány áldozata?

– Azért, mert a sport a világ elsődleges érintkezési terepe. Emiatt utaznak a legtöbben, komoly infrastruktúra épül rá, és a legtöbb esemény, főleg világesemény, tömegeket vonz. Ez a járvány egész sportipar-ágakat, vagy azok részeit teheti teljesen tönkre. Bizonyos eseményeket el lehet tolni máskorra, de komoly befektetéseket már nem lehet visszahozni, azok bizony elvesznek.

– Már Magyarországon is napról napra emelkedik a megbetegedettek száma. Elképzelhető, hogy le kell majd állítani a különböző bajnoki küzdelmeket?

– Igen, már bármikor előfordulhat.

– Ez már csak azért is nagy csapás lenne, mert Magyarország történetében tán még sosem volt ennyire stratégiai ágazat a sport, még sosem jött ide ennyi állami támogatás.

– Ennyi pénzt még a Rákosi-rendszer sem tolt bele a sportba. Persze ezzel véletlenül sem szeretnék párhuzamot vonni a két rendszer között. De a sport tényleg tud stratégiai területévé válni a politikának, a mindennapjainknak, hiszen sok mindent képes katalizálni, komoly fejlesztések részese, illetve az egészséges életmód alapja. Ezeknek a propagálása rendkívül fontos állami feladat. Éppen ezért a sport ilyen mértékű támogatása igenis legitimálható, de…

– De?

– Az ilyen hatalmas összegű források, támogatások esetén mindig az a nagyobb kérdés, milyen a felhasználás hatékonysága. Ez Magyarországon bizony megkérdőjelezhető. Minél nagyobb egyes területeken a rendelkezésre álló forrás, azt az eredményesség sajnos nem követi. Jóval hatékonyabban lehetne az állami támogatásokat elosztani, felhasználni. Ugyanakkor az is látható, hogy a hatékonyságot mindenki a saját értékrendje alapján ítéli meg.

– Ennyire még sosem volt a sport, és a hozzá kapcsolódó fejlesztések a népharag középpontjában. Akkor ez egy elhibázott kormányzati politika?

– A mostani sporttámogatási és fejlesztési rendszer 2011-től épül fel folyamatosan. Bármely kormány bármilyen sportpolitikát folytatna, bírálható lenne. Talán a legjobban egy Monty Python-jelenet illeszthető ide, amikor a hülye járások minisztere kijelentette, „nagyon sokat kell költenie a kormánynak egészségügyre, oktatásra és hülye járásokra, ezért minden már nem fér bele…” Most éppen a sportberuházások, azon belül a stadionépítések vannak az elégedetlenkedések középpontjában, de a helyét bármi átvehetné. Abszolút természetes, hogy a kormányellenesség egy idő után a sporttámogatások és fejlesztések elleni fellépésekben is megjelenik.

Fotó: Veres Viktor / Pesti Hírlap

– Azért a sportberuházások terén néha olyan összegek jelennek meg, amitől ökölbe szorul az emberek talpa is.

– Ez jogos, de minél több a nem hatékonyan megoldott projekt, annál nagyobb lesz az emberek ellenállása. Vegyünk egy tipikus példát, a Duna Arénát. Folyamatosan alacsony árakat mondtak be az embereknek, teljesen irreális számokat, majd a végén kénytelenek voltak az egyébként teljesen valós bekerülési árat nyilvánosságra hozni, ami meg kiverte a társadalom nagyobbik részénél a biztosítékot. Ezek, melyekből sajnos több is volt korábban, és félő lesz is rá még, okozzák a negatív megítélését már magának a sportnak is. Vagy itt van a tao-program is. Az egész nagyon jól ki lett találva, de sokan csak azt látják, hogy az összes felajánlás döntő hányada mindig egy helyre megy: a miniszterelnök háza mellett működő akadémiához. Emellett pedig az kap nagyobb nyilvánosságot, hogy sorra derültek ki komoly visszaélések, és a rendszer működése, a támogatások felhasználása sok esetben nem hatékony. Nem véletlen, hogy ezek folyamatosan, és egyre több embernél kicsapják a biztosítékot.

– Balmazújváros esete ilyen. Ott bebizonyosodott, ha egyszer politikai váltás lesz az országban, mi vár a kizárólag állami támogatásból élő klubokra.

– A balmazújvárosi példa abszolút megmutatta, ha váltás lesz, a népharag miatt mi várhat a magyar sportra. Ott a 2019-es önkormányzati választáson az ellenzék győzött, és egyik első intézkedésük az volt, hogy nem folytatják a korábbi vezetés valóban irreális sportköltekezését. Miután a helyi futballklub az új stadionjával együtt kizárólag az állami pénzekre, és nem a piaci viszonyokra építve működött, azonnal bedőlt minden.

– A sporttámogatások nagyságát állandóan az egészségügyi és oktatási fejlesztésekkel, az oda irányított állami pénzekkel hasonlítják össze. Van ennek valós alapja? A sport elvesz a másik két fontos ágazattól?

– Noha az egészségügy és az oktatás nem az én asztalom, abban biztos vagyok, hogy a rossz kommunikáció vezetett oda, hogy az emberekhez nem jut el az, hogy a kormány mennyit tett, tesz bele a másik két ágazatba. Talán nem véletlen, hogy mindhárom az Emmi alá tartozik, kizárólag itt kommunikálják mindhárom ágazat ügyes-bajos dolgait, míg kormányzati kommunikációra minimum három hivatal figyel oda. Egyszerűen nem jut elég figyelem arra, hogy jól sikerült kommunikációval átüssék az emberek információs küszöbét. Higgye el mindenki, az egészségügyre és az oktatásra költött annyit a kormány, hogy ezeket nem lehet a sportéval egy lapon emlegetni. Ha ezek a számok is eljutnának a társadalomhoz, nemcsak az, hogy egy stadion mennyibe kerül, más lenne a három ágazat támogatásainak és fejlesztéseinek megítélése.

– Azért az ezekben dolgozók anyagi megbecsülése között ég és föld a különbség.

– Tényleg elképzelhetetlenül nagy a különbség az élsportolók, a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók bére és adókedvezménye között. De tudomásul kell vennünk, hogy ilyen tudású idegenlégiósokat, mint a Ferencváros és a Fehérvár labdarúgói, vagy a Veszprém és a Szeged férfi, illetve a Győr és a Siófok női kézilabda csapatának játékosai, csak ezzel tudjuk idecsábítani. Nekik megéri ideigazolni, hiszen amíg máshol a keresetük felét elviszi az adó, itt mindössze a 15 százalékát. A klubok is jobban járnak, mert az érvényes jogszabályok alapján mentesülnek a járulékbefizetési kötelezettségeik alól. Konkrétan ez azt jelenti, hogy ha a Ferencváros éves büdzséje eléri egy osztrák klub költségvetésének 60 százalékát, akkor már nettóban képes ugyanazt a pénzt kifizetni a játékosoknak.

– Fogadjuk el, hogy pénz nélkül nincs eredmény. De mikor lesz eredmény?

– A befektetési oldalról a sportnak van egy szerencsétlen része: ott az eredményjelző, ami sosem hazudik. Bármely más ágazatban mindig mindent meg lehet magyarázni, itt viszont a tények megmásíthatatlanok, és pontosan tükrözik az eredményességet. De a befektetések egy része nem is csak az eredményességet tekinti célnak, hanem a közösségépítést, a nemzeti identitás erősítését, amelyhez a sport az egyik legkiválóbb eszköz. Másrészt ha az az eredményeket nézzük, akkor a sport helyes megítélése érdekében válasszuk ketté a két legjobban szem előtt lévő ágazatot, a labdarúgást és az olimpiai sportágakat.

– Legyen. Kezdjük a labdarúgással. Ott mi áll az eredményjelzőn?

– Nos, a magyar fociban igenis megvannak az első eredmények, hiszen a válogatott kijutott és helyt is állt a 2016-os Európa-bajnokságon, míg klubszinten az elmúlt két esztendőben a Fehérvár és a Ferencváros révén ott voltunk az Európa-liga csoportkörében. Igaz, ezeknek az eredményeknek hamarabb kellett volna eljönnie. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a válogatott sikere más, hiszen ott a közvetlen állami támogatások hatása jóval kisebb, mint a kluboké. Ennek ellenére biztos vagyok abban, ha nincs a stadionépítési és fejlesztési program, valamint a jelenlegi finanszírozási rendszer, a válogatott 2016-ban sem jutott volna ki a kontinensviadalra. Sőt, abban sem vagyok biztos, ha a csapat a rogyadozó, omladozó Puskásban játszotta volna a norvégokkal a létfontosságú pótselejtezőt, sikerült volna a meccset megnyerni. Ráadásul a Fehérvár és a Ferencváros nem pofozógép volt a csoportkörben, hanem az utolsó sípszóig esélyük volt a továbbjutásra. Ezeket az eredményeket előbb stabilizálni kellene, majd erre építve továbblépni. Persze tudom a kérdést, vajon mindez megérte-e ennyiért, és miért nem inkább magyar játékosokkal érjük ezt el. Utóbbira egyelőre semmi jel nincs, de tudomásul kell venni, ez egy lassú folyamat, aminek még így is az elején járunk.

– Mi a helyzet az olimpiai sportágakkal?

– Ott már évek óta nagyon vékony jégen táncolunk, hiszen ha csak a 2016-os riói ötkarikás játékokat nézzük, csak pár ember tartja az esernyőt a többi sportág feje fölé. De mi lett volna Hosszú Katinka vagy Kozák Danuta nélkül? Egyelőre nem látszik, hogy a klasszikus sikersportjaink képesek lennének kiugró módon növelni az eredményességüket, pedig ezekben a sportágakban jobban kellene látszódnia a támogatásoknak, mivel kisebb a nemzetközi konkurencia. Mindez számomra nagyobb meglepetés, mint a labdarúgás viszonylagos eredménytelensége, mert a magyar sportnak ilyen háttérrel többet kellene elérnie. Remélem, hogy megrendezik a tokiói olimpiát, és az ottani eredményjelző majd rám cáfol.