Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Harmad áron árulja az állam a félkész, lepusztult focicentrumot

Létrehozva:

Ez épült volna: a szigetszentmiklósi stadion látványterve

Pedig nemrég még stadiont is terveztek Szigetszentmiklósra.

A Mfor.hu talált rá a cégközlönyben arra a hirdetményre, melyben a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. nyilvános pályázat keretében értékesítené a felszámolás alatt álló a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körének vagyonelemeit, pontosabban az annak tulajdonában lévő sportinfrastruktúrát.

Az árverésre bocsátott vagyonösszességet azért kell eladni mert az egyesület nem tudott időre elég TAO-önrészt szerezni, de az építkezésbe belevágtak – állami segítségben bízva. Eddig 60 százalékos készültségüre építették a regionális utánpótlás-nevelési centrumot a hozzá tartozó 150 férőhelyes parkolóval, a Sport utcai létesítmény a térburkolatos, 30 férőhelyes parkolóval, valamint 2 műfüves és 2 füves pályával – amelyet mára gyakorlatilag szétlopták, hiszen nincs, aki őrizze a területet.

A telek nélküli ingatlan becsült értéke 420 millió forint, az építmények azonban egy 3 és fél milliárdos beruházásaként épültek, amelyre eddig már másfél milliárdot el is költöttek – leginkább adóforintokból.

A lap szerint az lenne a reálisabb elképzelés, hogy végül az állam tulajdonába kerül a regionális utánpótlás központ. Az állam kifizeti a 420 millió forintot, melyből a felszámolás alatt álló egyesület ki tudja egyenlíteni az elmaradásait. És végül így rendeződik a helyzet.

A cikk írója szerint joggal merül fel a kérdés, hogy miért kellett idáig húzni a történetet, miközben a tulajdonosok már 2018-ban igyekeztek megoldást találni a helyzetre és befejezni a beruházást. Információink szerint nemcsak a hiányzó TAO-gyűjtésével próbálkoztak, de kormányzati segítségben is reménykedtek.

Mára viszont már felnőtt focicsapat sem maradt a városban.

A helyzet abszurditása – jegyzi meg a lap – , hogy végül mégis csak az állam lehet az a szereplő, mely tisztázza a helyzetet és pontot tesz a történet végére.

Legnépszerűbb cikkeink