Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A biztonság kedvéért, a milliárdokon túl kapott még több mint 400 milliót a felcsúti fociakadémia

Létrehozva:

A tao-program keretében jutott újabb, bőkezű támogatáshoz a felcsúti utánpótlás alapítványa.

A korábbi 2,4 milliárdon túl a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-programjának második részében 440 millió forint közpénzhez jutott – írta a G7 az MLSZ adatbázisa alapján.

A korábbi összeget sportszálló fejlesztésére kapta az alapítvány. Az az adatbázisból azonban már nem derül ki, hogy a mostani összeget mire költhetik majd, nincs meghatározva, de tippek jócskán akadnak: akár bérekre, utánpótlás-nevelésre, de akár a tevékenységhez szükséges eszközök vásárlására is mehet majd a pénz. 

A 440 millió forintról szóló határozatról eddig az akadémia nem adott hírt, csupán az MLSZ adatbázisában látszik. A tao-rendszer működésének lényege, hogy a jóváhagyott programra nyereséges cégektől kell összekalapozni a „támogatást”. A vállalatok azonban nem saját pénzüket adják, hanem az államét, hiszen a profitjuk után fizetendő adót utalják az államkassza helyett a kiválasztott sportszervezetnek – írta a lap.

Legnépszerűbb cikkeink