Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Britannia szigorít

Létrehozva:

Az Európai Unió működésének alapja a négy szabadság elve: az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő, vagyis az uniós polgárok szabad mozgása. A csatlakozási tárgyalások idején mindent megtettünk azért, hogy a régebbi tagállamok munkaerőpiaca megnyíljon a magyar állampolgárok előtt. Ez csak néhány évvel a taggá válásunk után történt meg, ami jól mutatta, hogy az idegentől való egzisztenciális félelem milyen fontos szempont a politikacsinálásban.

A munkaerő szabad áramlásának nemes elvéről persze már akkor is tudhattuk, hogy az alacsonyabb jövedelemszintű országok számára ellentmondásos eredményt hozhat, ami be is bizonyosodott. Évente milliók települtek át a fejlettebb gazdaságú tagállamokba, ahol a korábbi félelemnek már nyoma sem volt, a munkaerő-keresletnek annál inkább. Az inga azonban hamar újra átlendült, és a keletről érkező olcsóbb munkaerő ellen nem volt nehéz hangulatot kelteni – lásd a magyar határ menti osztrák Burgenland tartományt, vagy a hangulatot hamar politikai tettekre váltó Nagy-Britanniát. A gazdasági racionalitást háttérbe szorító brexit egyik legfőbb oka a külföldi munkavállalók miatti hangulatkeltés volt.

Nem csoda, hogy a brexit véghez vitelének ígéretével fényes győzelmet arató Boris Johnson kormányának egyik első nagyobb lépése az új bevándorlási törvény tervezete. A már sikeresen elhelyezkedett uniós polgárok helyzete nem változik, de 2021 januárjától az öreg kontinensről érkezők ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint bárki más. Egy rafinált pontrendszer dönt, ahol a nyelvtudás, az iskolai végzettség és a konkrét munkahely ígérete határozzák meg, hogy az illető jogosult lesz-e a munkavállalói vízumra. „Csak az igazi tehetségek jöhetnek” – hirdeti az előterjesztés, melyben egyébként külön bekezdés foglalkozik a különböző művészeti ágak képviselőivel.

A gazdasági kamarák máris munkaerőhiányt vizionálnak, bár képzetlen munkaerő belföldön is van: a brit kormány nyolcmillió potenciális hazai munkavállalóról beszél. Az új bevándorlási törvényt Priti Patel belügyminiszter terjesztette elő, akinek a szülei szintén bevándorlóként érkeztek Ugandából, illetve Indiából. A brit politika színes voltát bizonyítja, hogy a megnyerő miniszter asszony a toryk konzervatív szárnyát erősíti, és népszerű a legkeményebb brexit-hívők körében is.

Legnépszerűbb cikkeink