Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Boris Johnson-t Putyin rakétacsapással fenyegette meg

Létrehozva:

Putyin azt mondta, hogy nem akarja bántani Johnsont, de mindössze egy percébe kerülne.

Boris Johnson, korábbi brit miniszterelnök arról beszélt a BBC-nek adott interjújában, hogy Vlagyimir Putyin rakétacsapással fenyegette meg egy telefonbeszélgetés során, az orosz-ukrán háború kirobbanását megelőzően.

Johnson szerint Putyin azt mondta neki, hogy csupán egy percet venne igénybe a rakétacsapás megindítása. Johnson elmondta, hogy a fenyegetésre egy hosszas telefonbeszélgetés során került sor, amikor az éppen regnáló brit miniszterelnök arra figyelmeztetette az orosz elnököt, hogy az ukrajnai háború katasztrófális következményekkel járna Oroszország számára.

A korábbi brit miniszterelnökkel készült beszélgetés része egy olyan BBC dokumentumfilmnek, amely Putyin elnök megbeszéléséit, viszonyát mutatja be a világ vezető politikusaival.

Johnson a hívás során figyelmeztette Putyint, hogy Ukrajna megszállása Oroszország elleni szankciókhoz és további NATO-egységek állomásoztatásához vezet az orosz határokon. Boris Johnson azzal próbálta lebeszélni Putyint az invázió megindításáról, hogy azt mondta neki Ukrajna NATO-hoz való csatlakozására a belátható időben nem kerül sor.

„A beszélgetés egy pontján megfenyegetett és azt mondta, hogy Boris nem akarlak bántani, de rakétával csupán egy percig tartana”

– emlékezett vissza a beszélgetésre Boris Johnson.

(Fotó: KAY NIETFELD / DPA/POOL / dpa Picture-Alliance via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink