Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Megbírságolták Boris Johnsont

Létrehozva:

RISHI SUNAK ÉS BORIS JOHNSON EGY LONDONI PUBBAN KOCCINTANAK | FOTÓ: DAN KITWOOD – AFP-POOL

Pénzbüntetést kapott kedden Boris Johnson brit miniszterelnök, felesége, Carrie Johnson és Rishi Sunak pénzügyminiszter, amiért tavaly partiztak, és ezzel megsértették a karanténszabályokat.

Boris Johnson az első brit miniszterelnök, akit törvénysértésen kapnak és szankcióval sújtanak. A Scotland Yard bejelentése után lemondásra szólította fel a konzervatív párti kormányfőt Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője és Sadiq Khan, London ugyancsak munkáspárti polgármestere. Ed Davey, a harmadik legnagyobb országos parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetője keddi nyilatkozatában követelte, hogy a kormány soron kívül hívja össze a tavaszi szünetét töltő parlamentet és a képviselők tartsanak bizalmi szavazást Johnsonról. Az ellenzéki képviselők már a botrány kirobbanása után is folyamatosan követelték a kormányfő távozását. Johnson eddig nem zárta ki ennek lehetőségét, de minden esetben arra hivatkozott, hogy meg kell várni a rendőrségi vizsgálat eredményét.

A múlt év végén és az idei év elején egymás után kerültek nyilvánosságra értesülések arról, hogy Johnson hivatalában a szigorú járványügyi korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak. Akkoriban voltak érvényben a Boris Johnson kormánya által elrendelt angliai járványellenes intézkedések, amelyek meghatározták, hogy kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást. Az ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.

A rendőrség keddi közleményéből nem derült ki, hogy Johnson és felesége, illetve Sunak melyik összejövetel miatt kapott bírságot. Az azonban már korábban ismertté vált, hogy 2020. június 19-én születésnapi ünnepséget tartottak Johnson tiszteletére a Downing Streeten, és ezen a rendezvényen mindhárman jelen voltak, a miniszterelnöki hivatal hozzávetőleg harminc munkatársával együtt.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink