Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Lukasenka nem ismer irgalmat 

Létrehozva:

Tizenkét év börtönre is számíthat a belarusz ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségének két tagja a szerdán kezdődött minszki büntetőper végén. Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető – akit július végén az amerikai elnök is fogadott – kedden Boris Johnson brit miniszterelnöknél jár, miután Ukrajnában felakasztva találtak egy fehérorosz aktivistát, egy fehérorosz futónő pedig menedékjogot kért Lengyelországtól Tokióban 

Minszkben szerdán megkezdődött Marija Kalesznyikava és Makszim Znak, az ellenzéki Koordinációs Tanács (KT) elnökségének két tagja elleni büntetőeljárás zárt tárgyalása. Kalesznyikavát tavaly szeptemberben tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy a hatalom megragadására hívott fel. Először az államhatalom megragadására vagy a fehérorosz alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló nyilvános felhívás miatt emeltek ellene vádat. Idén februárban Kalesznyikava ellen a büntető törvénykönyv két további cikke – a hatalom megragadására irányuló összeesküvés és szélsőséges szervezet létrehozása – alapján emeltek vádat. Znakot azzal vádolták meg, hogy a nemzetbiztonságot veszélyeztető akciókra szólított fel. Akár 12 év börtönbüntetést is kaphatnak.

London támogatja

Az Egyesült Királyság az önök oldalán áll –  jelentette ki kedden Boris Johnson brit miniszterelnök Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezetőnek, akit kedden fogadott a hivatalában. A találkozóra azután került sor, hogy Kriszcina Cimanuszkaja fehérorosz futó nem tért vissza az olimpiai csapattal, ehelyett Lengyelország tokiói nagykövetségén kért menedéket. Ukrajnában pedig felakasztva találtak rá egy fehérorosz aktivistára Kijev egyik parkjában, nem messze a lakóhelyétől. Vitalij Sisav egy Kijevben bejegyzett nonprofit szervezet, az Ukrajnai Fehérorosz Ház vezetője volt, amely aktívan segítette a fehérorosz hatóságok által üldözött ellenzékieket.

„Nagyon fontos, hogy tudomásul vegyék: a világ egyik legerősebb hatalma támogatja Fehéroroszországot” – jelentette ki Cihanouszkaja a Johnsonnal tartott találkozó után.

„Tudom, hogy én is bármikor meghalhatok. Ezzel tisztában vagyok, de azt kell tennem, amit teszek” – mondta újságíróknak.

SZVJATLANA CIHANOUSZKAJA ÉS BORIS JOHNSON KEDDEN TALÁLKOZTAK
FOTÓ | DAN KITWOOD – POOL-AFP VIA EUROPRESS

Amerika is velük van   

A fehérorosz ellenzéki vezetőt júliusban Joe Biden amerikai elnök is fogadta és támogatásáról biztosította. „Az Egyesült Államok kiáll a fehérorosz nép mellett a demokrácia és az emberi jogok érdekében folytatott küzdelmében”” – írta Twitter-oldalán a találkozó után az elnök. Azt mondta Cihanouszkajának, hogy a világban küzdelem zajlik az autokrácia és a demokrácia között, Fehéroroszország pedig ennek a harcnak a frontvonalán áll. Cihanouszkaja hangsúlyozta, hogy a fehérorosz belpolitikai válság  megszüntetésének egyetlen módja a tisztességes választások megtartása nemzetközi ellenőrzés alatt. Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden, az atlétanő esete apropóján „tűrhetetlen, országokon átnyúló elnyomással” vádolta meg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt.

A pokol egy éve 

Fehéroroszországban a tavaly augusztusi elnökválasztást az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyerte meg, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. Az ellenzék csalásnak minősítette az eredményt, és Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki jelöltet ismerte el győztesnek. Tömegtüntetések kezdődtek, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Cihanouszkaja és az ellenzék több vezető tagja is külföldön keresett menedéket a megtorlás elől. Lukasenka azonban nem ismer irgalmat: Raman Protaszevicsre, a kormánykritikus NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztőjére is lecsapott, pedig ő még 2019 ben emigrált. Május végén bombafenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen az újságíró a barátnőjével utazott hazafelé. Protaszevicset letartóztatták. 

A FEHÉROROSZ ROHAMRENDŐRÖK ŐRIZETBE VETSZNEK EGY ELLENZÉKI TÁMOGATÓT
FOTÓ | SERGEI GAPON – AFP VIA EUROPRESS

Bécsben landolt a futónő 

Megérkezett Bécsbe Kriszcina Cimanuszkaja fehérorosz futónő szerdán délután, az osztrák fővárosból Lengyelországba utazik majd tovább. A lengyel kormány azután ajánlott fel neki humanitárius vízumot, hogy a fehérorosz olimpiai csapat vezetői vasárnap akarata ellenére fel akarták őt tenni egy hazafelé induló járatra, ő azonban japán rendőri segítséggel diplomáciai menedéket kért. Varsó helyett azonban végül az Austrian Airlines Bécsbe tartó járatára szállt fel. A Cimanuszkajával kapcsolatot tartó fehérorosz közösség egyik tagja  elmondta, hogy a diplomaták biztonsági aggodalmak miatt cserélték át a járatát. A futónő rendőri kísérettel egy kisbuszban érkezett meg a Tokió melletti Narita repülőtérre, és nem nyilatkozott a rá váró újságíróknak. Néhány tisztségviselő bekísérte őt a reptér VIP-zónájába, majd később a beszállókapuhoz. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos vizsgálatot indított, és jelentést kért a fehérorosz olimpiai csapattól.

mti/ph

(Kiemelt kép: STRINGER-ANADOLU AGENCY-AFP VIA EUROPRESS)

Legnépszerűbb cikkeink