Connect with us

Egyéb kategória

Nem hitte el a felesége, hogy KGB ügynök

Létrehozva:

Több videóban adta ki magát az Ördög ügyvédjének, a Borkai Zsoltot megbuktató blog szerzőjének Keserű Sándor – miközben Izraelben bujkált. Január eleje óta hallgat, nem véletlenül.

 

– Hét év börtön várja az Izraelben elfogott Keserű Sándort – erősítette meg a Pesti Hírlap értesülését a rendőrség. A 44 éves férfi a YouTube-ra feltöltött videóban vallotta sajátjának a Borkai-botrányt kirobbantó, Az ördög ügyvédje című blogot. „A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályának közreműködésével, nemzetközi együttműködés keretében az izraeli hatóság elfogta a keresett személyt” – közölte szerkesztőségünkkel az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A blogon jelentek meg a szexvideók az azóta újraválasztott, majd lemondott Borkai Zsoltról. Az ismeretlen blogger korrupciós ügyekről is írt, ám a bizonyítékokkal adós maradt. A Népszava nemrég arról számolt be, hogy a győri polgármester ügyeiben három nyomozás zajlik, az egyikben Borkai a sértett, kettőben pedig az esetleges visszaéléseket vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Keserű Sándor 2018 áprilisában szökött el Magyarországról, amikor egy befolyással való üzérkedés miatt folyó perben hamis tanúzáson kapták. Szökése előtt visszavonta korábbi terhelő vallomását a Kossuth-díjas színésszel, Oszter Sándorral szemben. A hét vádlottnak, akik között egy ismert ügyvéd, Busch Béla is szerepelt, azt rótták fel, hogy milliókra húztak le egy üzletembert, arra hivatkozva, hogy az ellene folyó eljárást számára kedvezően tudják befolyásolni. Keserűt, negyedrendű vádlottként, távollétében jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla idén január 24-én, Osztert pedig felmentette.

Doktor, kém, szökevény

Keserűről az Azonnali.hu azt írta, hogy jogosulatlanul használ doktori címet, és kék villogóval felszerelt autóval közlekedett. Ötször ítélték felfüggesztett szabadságvesztésre – egyszer Tasnádi Péter mellett.

A Pesti Hírlap birtokában lévő dokumentumok szerint Keserű felesége is a rendőrséghez fordult: vallomásában kapcsolati erőszakról, testi sértésről beszélt. A Váci Rendőrkapitányságon a válást kezdeményező asszony 2018 októberében azt állította, hogy Keserű üzleti útra hivatkozva ment el otthonról, és nem tudta, hol bujkál.

Szerinte Keserű bárkit meg tud győzni bármiről. Vele azt akarta elhitetni, hogy orosz kém, aki a KGB-nek dolgozik – de ő már nem hitt neki. A feleség Keserűt csalásokból élő szélhámosnak tartotta. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság lapunkkal azt közölte, hogy a kapcsolati erőszak miatti eljárást 2019. február 18-án megszüntették, „mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve a bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése”.

Keserű kiadatásáról az izraeli bíróság dönt.

CSB

Legnépszerűbb cikkeink