Új korszak kezdődhet: minden élelmiszer csomagolását egységesítenék, az apró betűs részeket kivezetnék a legújabb javaslatok szerint – számolt be róla az Storeinsider. Az Egészségügyi Világszervezet (World...
„A WHO együttműködik partnerekkel és szakértőkkel a világ minden részéről annak érdekében, hogy megváltoztassa a majomhimlő vírusának, kládjainak és az általa okozott megbetegedés elnevezését” – ezt...
A szorosabb együttműködés szükségességéről egyeztetett a koronavírus eredetének feltárását célzó vizsgálatok terén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Pekingben.
Nincs elég bizonyíték arra, hogy ajánlást fogalmazzanak meg. A kifejezetten omikron elleni oltás fejlesztését viszont támogatná a szervezet.
Teljes a bizonytalanság a tudósok között, miként mutálódik a jövőben a koronavírus. Egy csoportjuk szerint az új variáns gyengébb, de fertőzőbb lesz, mint az omikron.
Az új mutáció gyorsabban terjed, a betegek száma nem lett súlyosabb.
A járvány második éve az egyenlőtlenségről szólt, valamint arról, hogy a világ vezetői nem értették meg: kölcsönösen függünk egymástól.
A WHO elnöke szerint csak a nemzetközi közösség belátásán múlik, mikor vet véget a világjárványnak.
A WHO főigazgatója számos alkalommal felemelte már a szavát a vakcinák méltánytalan globális elosztása miatt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy új testületet hoz létre annak érdekében, hogy jobban felkészülhessenek a jövőbeli világjárványokra.