Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

WHO-csoport alakul eredetkutatásra

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: TEK Image / Science Photo Library / ABO / AFP

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy új testületet hoz létre annak érdekében, hogy jobban felkészülhessenek a jövőbeli világjárványokra.

A szerv feladatai közt lesz a koronavírus-járvány eredetére vonatkozó, világszerte készült kutatások eredményeinek összegzése is.

A WHO új szervezete az Új Kórokozók Eredetével Foglalkozó Tudományos Tanácsadó Csoport (Scientific Advisory Group for the Origins on Novel Pathogens – SAGO) nevet fogja viselni. A testület feladata elsősorban az lesz, hogy stratégiát dolgozzon ki arra vonatkozóan, hogy a jövőbeli világjárványokat miként lehet kezelni, és ehhez a koronavírus eredetét is ismét meg fogják vizsgálni – írja az Index.

A 26 fős testületben számos ország kutatói kaphatnak majd helyet, úgy tudni, hogy Kínából érkezett szakértő is lesz köztük. A testületbe a WHO közleménye szerint már több mint 700-an jelentkeztek különböző egészségügyi szakterületekről, közülük választják majd ki a végleges tagságot.

Maria Van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője az új szakmai panelről azt mondta, hogy annak létrehozása „egy valós esélyt jelent ahhoz, hogy végre megszabaduljunk a politikától és attól a felhajtástól, amely a koronavírus eredetét övezi, és végre megtudjuk mindazt, amire eddig nem sikerült rájönni”.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója ugyancsak leszögezte, hogy a SAGO fontos feladatot fog kapni.

„Az új vírusok felbukkanása világjárványok kitörésének lehetőségét hordozza magában […]. A koronavírus volt a legutóbbi ilyen vírus, de biztos, hogy nem ez lesz az utolsó” – fogalmazott Gebrejeszusz, hozzátéve: ha megértik, hogy honnan származnak az új kórokozók, akkor hatékonyabb választ tudnak adni a jövőbeli járványokra.

Korábban felmerült, hogy a WHO szakértői visszatérnének Kínába egy újabb vizsgálatra, a pekingi kormányzat azonban júliusban elzárkózott ettől. A kínai kormányzat az új csoport létrehozását egyelőre nem kommentálta, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz viszont most azt mondta, hogy továbbra is szeretnének betekintést nyerni a kínai laborokba.

Legnépszerűbb cikkeink