Kirekesztőnek tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa, azt, ahogy Vidnyánszky Attila, az egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítány kuratóriumának elnöke nyilatkozott az egyetem Doktori Iskoláját...
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) felmondási idejét töltő vezetője, Upor László részt vesz a Vidnyánszky Attila által kezdeményeztet találkozón – tudatta az egyetem kommunikációs vezetője...
Az egyetem vezetése az első pillanattól nem akart tárgyalni a kuratóriummal az együttműködésről.
Este 7 órakor elkezdődött a tüntetés a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen, az intézmény Vas utcai épülete előtt tömötten álltak az egyetem átalakítása ellen tiltakozók.
Az egyetem fölé kirendelt alapítvány vezetésével megbízott rendező csak a hivatalos dokumentumokat várja.
„A Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják” – írta az SZFE szenátusa pénteki közleményében, amely szerint a szenátus „elfogadhatatlannak tartja a Vidnyánszky Attila...
A színész sajnálja, hogy azok, akik Székely Gábort és Zsámbéki Gábort bírálják, nem ismerik őket, mert akkor nem támadnának. Az Index szúrta ki a Facebook-posztját, amiben...
A Nemzeti Színház Kossuth-díjas művésznője nem szeretné, ha a nevét Ascher Tamás, Székely Gábor vagy Zsámbéki Gábor elleni támadásra használná bárki. Bár név szerint nem említi,...
Sodró Eliza arra kéri Vidnyánszkyt, mondjon le az SZFE kuratóriumából.
Az önmagunkban gyönyörködés szakmánk elárulása – fogalmazott Székely Gábor, Kossuth-díjas rendező a felmondólevelében. Rövid és kevéssé érzelemmentes levélben adta Vidnyánszky Attila tudtára Székely Gábor, hogy felmond...