Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Székely Gábor: Vidnyánszky kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát!

Létrehozva:

Az önmagunkban gyönyörködés szakmánk elárulása fogalmazott Székely Gábor, Kossuth-díjas rendező a felmondólevelében. 

Rövid és kevéssé érzelemmentes levélben adta Vidnyánszky Attila tudtára Székely Gábor, hogy felmond az alapítványi működési formára átállított Színház- és Filmművészeti Egyetemen – írja a Népszava. A Kossuth-díjas rendező azonban azt egyértelművé tette, hogy protestál, de a diákokat nem hagyja cserben: amennyiben az osztályfőnökök igényt tartanak munkájára, díjazás nélkül folytatja azt. 

Nyílt levelében felhívja Vidnyánszky figyelmét arra, hogy „életkora és külhoni magyarsága miatt nem vett részt a 70-es években kezdődő demokratikus magyar társadalmi változások előidézésében”.

Majd így folytatta levelét: 

„Legutóbbi nyilatkozatában – a korábbiaktól eltérően – szakmainak tűnő kérdések már elő sem kerülnek, szinte csak saját harcáról és saját törlesztéséről beszél, és színházi kollégáit már csak megbélyegző politikai vagy annál rosszabb jelzőkkel illeti. Ez megengedhetetlen! Megnyilvánulásaiban nem érzi erkölcstelennek azt, hogy 155 éves egyetemünket »szakmabeliként« politikai érdekek miatt gyalázza, és egy jelentős korszak kitűnő művészeinek munkáját, tanári pályáját és erkölcsi feddhetetlenségét teszi kérdésessé. Sajnálatos az is, hogy ön a hallgatókat nem tekinti felnőtt embereknek, csak a tanáraik által megtévesztett fiataloknak.

Ön az európai színházi megmérettetésben jelesen vizsgázó magyar színházi élet sikerét még csak röpke ideig élhette meg.

Színházainkban, filmjeinkben a magyar emberek közérzetét kell kifejeznünk, a körülöttünk lévő világról kell árnyaltan gondolkodnunk. Ha ezt nem tesszük, hivatásunknak nem teszünk eleget.

Az önmagunkban gyönyörködés szakmánk elárulása.

Mindezért az ön által »felügyelt« egyetemen szeptember 1-től szerződésemet felmondom, megkezdett munkámat, ha az osztályfőnökök igénylik, bérezés nélkül folytatom.

Súlyos tévedéseiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát!”

Legnépszerűbb cikkeink