Magyarország
Vidnyánszky szerint ő maga művész, aki vele nem ért egyet, az viszont politikai aktivista
A Nemzeti Színház igazgatója nyílt levelet írt Oliver Reese-nek, a Berliner Ensemble vezetőjének
Ennek apropója, hogy Vidnányszky az SZFE kormányzati elfoglalásában játszott szerepe miatt Reese lemondta a német társulat vendégszereplését a Vidnyánszky-szervezte Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM).
A Nemzeti Színház honlapján közzétett írásában Vidnyánszky magát művésznek, színházigazgatónak nevezi, Reese-t viszont poltikai cselekvéssel, politikai aktivizmussal vádolja:
“Megdöbbent, hogy azt reméled, hogyha a BE nem vesz részt a fesztiválon, és erre buzdít másokat is, akkor a MITEM elveszíti nemzetközi jellegét. Megdöbbent a gőg, ami ennek a pozíciónak és
politikai cselekvésnek a hangoztatásából árad. (…)
Elkeserít, hogy politikai céljaid megvalósítása közben nem engem és az általam vezetett intézményt, hanem az egész magyar közönséget és a színházi életet bünteted azzal, hogy visszamondod a MITEM meghívását. (…)
Aki ebből kivonja magát, és politikáját helyezi a művészet szabadsága elé, az művészetét
a maga politikai eszközzé fokozza le.
Mert fontos világossá tenni, mi a felelőssége annak, aki a párbeszédet felrúgja, aki a kinyújtott kezet nem fogadja el, aki politikai aktivizmusával büntet és végső soron csak fokozza az amúgy is mindannyiunk életét megnehezítő megosztottságot. (…)
Én művészként, színházigazgatóként,
a MITEM vezetőjeként a világnézetileg egyet nem értők közeledésében, párbeszédében bízom, ezen dolgozom. Ezért hoztuk létre a MITEM-et, ezért dolgoznak a budapesti Nemzeti Színházban is legkülönfélébb politikai nézeteiket szabadon kinyilvánító művészek és munkatársak – azt remélem, hogy a te általad vezetett színházban is biztosítod a vélemény szabadságát.”
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban