Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Nehezen viselik a dominikai börtönt a magyarok

Létrehozva:

Több mint száz napja van Dominikán rácsok mögött az a két magyar férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly november végén megerőszakoltak egy amerikai nőt.

Fürdőnadrágban és papucsban várják sorsuk alakulását a Dominikai Köztársaságban raboskodó magyarok. „Öt hete ugyanabban a ruhában vannak, ráadásul a nekik küldött pénz fele is eltűnt” – mondta egyikük, T. Tamás édesapja a Pesti Hírlapnak. Ez akkor derült ki, amikor megkapták a börtönben használatos zsetonokat, mivel készpénzzel nem lehet bent fizetni. Száz dollárt küldött a fiának, aki csak ötvenet kapott meg, mert a „postás” – egy negyven kilogramm kokainnal lebukott drogdíler – a felét elrakta.

„Most az egyik rab felesége visz be dolgokat a fiúknak. Január végéig heti harmincezer forintba került, hogy a fiúk enni és inni tudjanak, bérelt matracokon aludhassanak és telefonálni tudjanak” – mondta az édesapa. A dominikai börtönökben gyakorlatilag nincs ellátás, mindenről a fogvatartottaknak kell gondoskodni. Naponta egyszer kapnak ételt a rabok, ami egy tál rizsből áll. Az apa azt mondta, hogy Tamás és Gábor szeretne fertőtlenítőszereket is, hogy elkerüljék végre a fertőzéseket és a bőrkiütéseket.

Elmaradt meghallgatás

T. Tamást és O. Gábort a dominikai hatóságok azzal gyanúsítják, hogy tavaly november végén megerőszakoltak egy amerikai nőt. Tamás apja akkor azt mondta, hogy a fia tényleg együtt töltött az amerikai nővel némi időt, de erőszakról szó sem volt. „A vádat a szálloda videokameráinak felvétele sem támasztja alá” – mondta az apa.

Az eljárásban semmilyen fejlemény nincs, az a meghallgatás is, amit február 21-én tartottak volna, elmaradt, mivel nem volt tolmács. Ezért továbbra sem mondhatták el a magyarok a saját verziójukat arról, hogy mi is történt.

A két férfi egyre nehezebben viseli a börtönlétet. „Tamás valamennyire még tartja magát, bár volt, hogy pszichésen megroppant. Hogy ezt elkerülje, sportolni szeretne, de nincs hozzá se ruhája, se cipője. Emiatt mezítláb kosárlabdázik és fekvőtámaszokat nyom” – mondta.

T. Tamás apja szerint a dominikai igazságszolgáltatási rendszer kiszámíthatatlan, mert amíg Tamás és Gábor hónapok óta nem szabadulhat, addig három nap után kiengedtek egy gyilkosság elkövetésével gyanúsított oroszt. A rendőrségi fogdán a két magyar találkozott olyan kanadai, spanyol, olasz és francia állampolgárokkal, akik több tízezer dollárt fizettek már a szabadulásukért. A kinti rossz börtönkörülményeket sajtóbeszámolók, a korrupciót és a rendőrségi brutalitást az Amnesty International jelentései is megerősítik.

Legnépszerűbb cikkeink