Nagyvilág
Lezárták a nyomozást az Északi Áramlat ügyében
A Kreml szerint az Északi Áramlat gázvezetékek 2022 szeptemberében történt felrobbanása ügye már csak a német nyomozás lelkiismeretességén múlik.
Az Északi Áramlat felrobbantásának vizsgálatáról nyilatkozott a Kreml. „Mostantól már az lesz érdekes, hogy a német nyomozás mennyire lelkiismeretes, azt követően, hogy a svéd ügyészség lezárta az Északi Áramlat gázvezetékek 2022 szeptemberében történt felrobbanása ügyében folytatott vizsgálatot” – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.
„Most azt kell majd figyelnünk, hogy maga Németország hogyan viszonyul ehhez, mert az az ország sokat veszített, és sok mindenről le kellett mondania e terrortámadás folytán. Kárt szenvednek a német adófizetők, kárt szenvednek a német cégek és vállalatok, amelyek elveszítik a versenyképességüket, elveszítik jövedelmezőségüket e gáz nélkül. Érdekes lesz, hogy a német hatóságok milyen lelkiismeretesen állnak hozzá ehhez a vizsgálathoz” – hangsúlyozta az államfő szóvivője.
Peszkov emlékeztetett rá, hogy német cégek is részesei voltak a vegyesvállalatnak, amely a gázvezetékek üzemeltetője volt. Megjegyezte, hogy a történtek után rengeteg adat került nyilvánosságra arról, hogy ki állhatott a kritikus infrastruktúra felrobbantása mögött.
A Kreml többször kért tájékoztatást az Északi Áramlat felrobbantásának nyomozásáról
Dmitrij Peszkov elmondta, hogy Oroszország a nyomozás során többször is tájékoztatást kért Svédországtól a nyomozásról, de ezt Stockholm mindannyiszor megtagadta. A nyomozás leállításáról „figyelemre méltónak” nevezte a svéd döntést, amely az elkövetők azonosításának lehetetlenségére hivatkozva szüntette meg a vizsgálatot. Ahogy arról beszámoltunk, az USA előre tudhatott az Északi Áramlat csővezeték megtámadásáról. Egy ukrán forrás részletesen beszámolt a szabotázs terveiről egy európai hírszerző ügynökségnek, amely értesített erről a CIA-t.
Peszkov egyébként megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valóban interjút adott Tucker Carlson amerikai televíziós személyiségnek. Azt mondta, hogy majd Carlson jelenti be, hogy mikor közli beszélgetést. Kijelentette, hogy hamis az interjúból a Telegram-csatornákon közzétett „átirat”. A szóvivő elmondta, hogy a Kreml azért egyezett bele az interjúba, mert Carlson álláspontja „eltér a többi” nyugati újságíróétól. Meglátása szerint a Putyint meginterjúvoló amerikai tévés „semmiképpen sem oroszbarát, nem ukránbarát, inkább Amerika-barát”. Peszkov szerint azok a nyugati médiumok, amelyek az elmúlt két évben interjút kértek Putyintól, „nem büszkélkedhetnek el azzal, hogy legalább megkísérelnek pártatlannak tűnni”. Megjegyezte, hogy az ilyen orgánumokkal kommunikálni„aligha van értelme”.
(Kiemelt képünkön: 2022. szeptember 28-án a svéd parti őrség repülőgépéről készült kép az Északi Áramlat 2 gázvezeték szivárgásáról a Balti-tengeren. Fotó: svéd parti őrség/AFP)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!