Kiemelt hírek
Ezt mondta Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán a Fenyő-gyilkosságról
Nincs köze Fenyő János médiavállalkozó halálához, és reménykedik, hogy ez bebizonyosodott a csaknem négy éve tartó büntetőperben – mondta kedden a Fővárosi Törvényszéken az utolsó szó jogán Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként emberöléssel vádolt Gyárfás Tamás.
A Fenyő-gyilkosság tárgyalását egy közjáték előzte meg: a másodrendű vádlott, Portik Tamás fia elfogultsággal vádolta meg a bírót, akit egy pohár kávéval leöntött a folyosón. Portik Tamás fiát a rendőrök az V. kerületi kapitányságra vezették át, ahol a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai kihallgatták, a történtek után hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. A bíró megtámadását egy újságíró igyekezett megakadályozni, őt, és egy másik, szintén a közelben tartózkodó újságírót tanúként hallgatott meg az ügyészség.
A Fenyő-gyilkosság ügyében eredetileg tavaly novemberben hirdetett volna ítéletet a Fővárosi Törvényszék, de az ügyben Gyárfás Tamáshoz hasonlóan ugyancsak felbujtással vádolt Portik Tamás akkor jelezte: meghatalmazott védőjével felbontotta a szerződését, az új, kirendelt védő pedig több hónapnyi felkészülési időt kért a bíróságtól, hogy érdemben elkészíthesse a perbeszédét. Portik a múlt héten ez utóbbi védőtől is megvált, majd egy korábbival, Vincze Tamással folytatódott volna az eljárás, de a keddi tárgyalás elején mindketten jelezték: nem kívánnak tovább együttműködni.
Az ügyészség szerint a vádlott azért válik meg folyamatosan a védőitől, hogy ezzel hátráltassa az eljárást. A vádhatóság korábban életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt az esetében. Keddi, többszöri felszólalásában Portik igyekezett cáfolni, hogy időhúzásra játszana, sőt, sejtetni engedte, hogy a reggeli közjátékban a bíró volt a támadó, és állította: Póta Péter elmondta a fiának, hogy „az életfogytiglan már írásba van foglalva”. Póta Péter bíró többször jelezte, hogy nem érzi magát elfogultnak.
Portik Tamás jelezte, semmiképpen nem akarja, hogy Vincze Tamás tartson védőbeszédet az ügyében, a védő ezzel egyetértett, a bíróság és az ügyészség pedig abban, hogy az ügyben korábban nyolc hónapig eljáró Vincze elég felkészült és informált ahhoz, hogy perbeszédet tartson. A védő végül úgy döntött, hogy kedden nem kezdi el a védőbeszédét, néhány nap időt kért.
A bíróság ezután módosította a hasonló ügyekben szokásos permenetet, így Gyárfás Tamás beszélhetett az utolsó szó jogán.
Gyárfás a Fenyő-gyilkosságról
Az egykori tévés producer egyebek mellett elmondta: szívesen állítaná, hogy ártatlan, de szerinte ez úgy hangzana, mintha védekeznie kellene. Szavai szerint sikeres üzletemberként minden vitáját kizárólag kommunikációs úton rendezte. Gyárfás Tamás úgy érzi, hogy nem csupán tagadta a vádakat a büntetőperben, hanem sikerült azokat tételesen megcáfolnia. A vádlott kijelentette: nincs tudomása arról, hogy Fenyő János megölésére megbízást adott-e valaki, egykori riválisa halála azonban az ő életét is tönkretette. Gyárfás Tamás felmentését kérte és reményét fejezte ki, hogy a Fővárosi Törvényszék későbbi ítélete helyreállítja majd a becsületét.
A bíróság Portik Tamás számára is felajánlotta az utolsó szó lehetőségét, ő azonban jelezte, hogy felszólalása többnapos lesz, így azt a szerdán folytatódó tárgyaláson kezdi el. Portik azt is bejelentette, hogy egy újabb – immár az ebben az ügyében nyolcadik – védővel is tárgyalt a folytatásról, de a megbízás tényét nem tudta dokumentummal igazolni.
Gyárfás Tamás médiavállalkozót azzal vádolják, hogy először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megölésével. Tasnádi ugyan átvett egy nagyobb összeget ezért, de a merényletet nem szervezte meg, Gyárfás – a vád szerint – ezután Portikra bízta Fenyő likvidálását, amelyet 1998. február 11-én hajtott végre a számos akkori, alvilági leszámolás ügyében már jogerősen elítélt szlovák Jozef Rohác. A Fenyő-ügyben mindegyik érintett tagadja az ellenük emelt vádakat.
Már az elejétől gyanúsított volt
Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes korábban úgy nyilatkozott lapunknak, hogy „Princz Gábor és Gyárfás Tamás rögtön szóba jött már az első hetekben, napokban, mint elkövető. De Fenyőnek voltak aktuális jogi ellenfelei is, akikkel perben állt. A felesége mellett két barátnője is volt, közülük az egyiknek volt stabil kapcsolata Fenyő mellett, tehát még a féltékenységi dráma is szóba jöhetett volna, ha nem lett volna a végrehajtás ennyire speciális és megszervezett. Mert azért egy felszarvazott szerető nem tudta volna ilyen profi módon, egy bérgyilkos stílusával végrehajtani napközben ezt a leszámolást. Az köztudott volt, hogy az alvilágban elég komoly kapcsolatrendszerrel rendelkezik, akkoriban ő egy maffiafőnöknek volt elkönyvelve. Ráadásul azt is tudtuk, hogy Gyárfás ismeri Tasnádit. Valaha sok-sok évvel korábban ők sportújságíróként kollégák is voltak egy darabig.”
(Kiemelt képünk forrása: Pesti Hírlap arhív)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!