Kiemelt hírek
Ez a férfi okozhatta a halálos balesetet Újpesten – ha felismeri, hívja a rendőrséget
A IV. kerületben történt halálos ütközés vétkes sofőrjét keresi a rendőrség, aki a szemtanúk szerint vérző fejjel hagyta el a baleset helyszínét és azóta sem tudni, hol tartózkodik.
Segítsen megtalálni azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfői esti, IV. kerületben történt halálos baleset okozója. A férfi segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről – olvasható a police.hu oldalon a felhívás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály azt kéri, hogy aki felismeri a férfit és információval rendelkezik a hollétéről, hívja a hatóságot.
A rendőrség közleménye szerint a feltételezett okozó, Molnár Péter segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőződött volna a sérültek állapotáról. Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, és a felkutatására tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki Molnár Péter tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Mint azt korábban megírtuk, 2024. január 22-én 19 óra 35 perc körül négy személygépkocsi ütközött össze a IV. kerületi Rózsa utca Görgey Artúr utcai kereszteződéséhez közel. A balesetet okozó sofőr elmenekült a helyszínről.
Wintermantel Zsolt volt kerületi polgármesteri röviddel a baleset után megerősítette a hírt, miszerint az egyik vétlen autós meghalt. Azt írta a Facebookon, hogy az autóba szorult férfit újra kellett éleszteni, de végül belehalt a sérüléseibe. A Blikk szerint egy 45 éves édesapa halt meg, aki 14 éves lányával ült a kocsiban, amelybe hátulról belerohant a Mercedes, s ennek nyomán tört össze még két másik autó és egy busz is. A Mercedes sofőrjét keresi most a rendőrség, aki vérző fejjel menekült el a helyszínről. Szemtanúk szerint kiabálva szállt ki a kocsiból, ittasnak tűnt. A sokkos állapotban lévő lányt egy közeli bolt vásárlói húzták ki a kocsiból.
Az ütközés következtében egy ember beszorult az egyik járműbe, őt feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók. Az újpesti önkéntes tűzoltók is megérkeztek a baleset helyszínére, ahol nagy mennyiségű törmelék és motorolaj került az útra, így azt teljes szélességében lezárták.
A Katasztrófavédelem fotóin jól látható, hogy milyen erővel történt az ütközés, amelynek nyomán a négy autó és a busz is megsérült.
(Kiemelt kép: Összeütközött négy személygépkocsi és egy autóbusz hétfő este Budapest negyedik kerületében, a Rózsa utcában, a Görgey Artúr utca közelében. A baleset következtében egy ember beszorult az egyik járműbe, őt a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek. A balesetben egy ember életét vesztette, két embert a mentőszolgálat kórházba szállított. Fotók: FKI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!