Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Harmadszorra is megadta az engedélyt a Fertő tavi beruházásnak a kormányhivatal

Létrehozva:

Harmadjára is megadta a környezetvédelmi engedélyt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal a Fertő tavi beruházáshoz. Pedig már két alkalommal – a Greenpeace és helyi civilek beadványa nyomán – a bíróság elkaszálta a kormányhivatal engedélyeit, másodjára tavaly szeptemberben, a többi között azért, mert komolytalan, rövid határidőkkel adták ki az engedélyt.

Ehhez képest most a kormányhivatal ismét néhány hét után jutott arra, hogy a Natura-2000-es védelem alá eső tópart 77 hektárján százszemélyes szálloda, óriásparkoló, óriáskikötő és 26 házas apartman épüljön. Míg az eddigi pereket a Greenpeace közösen vitte a Fertő Tó Barátai Egyesülettel, most az eddigi tiltakozások főszereplőjének számító civil szervezet egyedül támadta meg a bíróságon az újabb – immáron harmadik – környezetvédelmi engedélyt. Major Gyula egyesületi elnök a Népszavának elmondta: ezúttal is a Győri Törvényszék fogja tárgyalni a Fertő tavi beruházás ügyét, de egyelőre nem tűztek ki tárgyalást

Major Gyula aggasztónak nevezte, hogy nem lehet kitalálni, mi a kormány szándéka, mivel egymásnak ellentmondanak a kormányhivatal által ismét kiadott környezetvédelmi engedély és a Fertő tó partjára időközben újra kiírt közbeszerzés adatai. A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium tavaly novemberben írt ki új közbeszerzést a Fertő tavi beruházásra, amelynek a mellékletéből a korábbinál – illetve a kormányhivatal legújabb engedélyében foglaltnál – jelentősen visszafogottabb beruházás képe sejlik fel. Így az eddigi 77 hektárral szemben csak 47 hektáros lenne a vízitelep, jóval kevesebb épülettel. A fejlesztést két ütemre tagolnák, az első ütemből kikerült például a tóparti, 100 személyes szálloda ötlete, helyette a második ütemben, távlati lehetőségként számolna az építtető szállodával – írja a lap.

Hivatali bürokrácia számára fontos a Fertő tavi beruházás?

Az óvatosabb tervezgetés arra utal, a kormányzatnál is érezhetik, hogy igen könnyen gigantikus pénztemetővé válhat a beruházás. A kormányhivatal lépéseiből viszont úgy tűnik, mintha a hivatali bürokrácia magára hagyva, egyedül hadakozna tovább a Fertő tavi turisztikai monstrum álmáért.

Mint ismert: a beruházás ötlete a legfelsőbb szinten született meg korábban, a terveket maga Orbán Viktor ismertette a Modern Városok Programjának nyitányaként még 2015-ben Sopronban. Ennek nyomán a projekt irányítói egyre grandiózusabb terveket álmodtak a mocsaras-iszapos, az év nagy részében néhány tíz centi mélységű félszikes tó egyetlen magyar partjára.

A kezdeti 7 milliárdosra becsült beruházás néhány év alatt egy ezer fős óriásparkolót, százfős szállodát, luxusapartmanokat, uszodát tartalmazó, bőven 45 milliárd forint feletti állami óriásberuházássá hízott.

A Fertő Hanság Nemzeti Park igazgatóját, miután felszólalt a gigaberuházás ellen, 2017-ben leváltották, és az ügyben hiába fogalmazta meg aggályait az UNESCO is, figyelmeztetve, hogy a terület elveszítheti a világörökségi címét. A kormányzati álmoknak a pénzhiány vetett véget, és 2022 nyarán leállították az építkezést, a beruházásra létrehozott állami céget pedig felszámolták.

Addigra a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó építő cég 9,3 milliárdból letarolta az egykori fertőrákosi öböl partvilágát, elpusztították a part ikonikus cölöpházait. Az immáron legyalult síksággá tett tópartot kerítéssel vették körbe, így a legutóbbi volt az ötödik szezon, hogy a fürödni vágyók helyiek Ausztriába mehettek, ha úszni akartak a tóban. Miután a projekt a Miniszterelnökségtől átkerült Lázár János minisztériumához, egy jóval szerényebb beruházásban gondolkoznak, ami most a közbeszerzésből is visszaköszön. Igaz, a kormányhivatal lépése miatt nem látni tisztán a valódi szándékot – írja a lap.

(Kiemelt kép: Fertő tavi beruházás – kép: SOS Balaton fb-csoport)

Legnépszerűbb cikkeink