Kiemelt hírek
Egyetemi alapítványokba szervezne állami kórházakat a kormány
Az egészségügyi törvénytervezet szerint Pintér Sándor belügyminiszter az orvosi esztétika irányait is megszabhatná, egy sor egészségügyi tevékenységnél megtiltanák az egyéni vállalkozói formát, a 18 év alattiaknak pedig tilos lesz a vízipipázás.
Egy 45 oldalas törvényjavaslatban szerepelnek a drasztikus változásokat soroló tervek. Ennek értelmében többek között hat vidéki kórház és azok ingatlanjai kerülnének egyetemi alapítványok kezelésébe.
A tervezett változtatásokat az egészségügy kiemelt kormányzati prioritásával indokolja a kormány honlapján megjelent, egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti területeket érintő törvényjavaslat.
A kórházakat illetően hat intézményről és azok 25 ingatlanjáról van szó. A hvg.hu kiemeli, hogy ezekről kétharmados többséggel döntenének. Az eddig állami fenntartású és külön költségvetési szervként működő vidéki kórházak és ingatlanjaik fenntartói joga három egyetemhez, illetve az azokat fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz kerülne.
A javaslatcsomag része többek között, hogy egyéb jelentős ingatlanok is gazdát cserélhetnek ingyen és bérmentve. Például a Semmelweis Egyetem, illetve annak fenntartója, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány vagy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, illetve az azt fenntartó alapítvány is gyarapodik egy-egy herceghalmi egészségügyi ingatlannal.
A portál kiemeli, hogy a jövőben a nyugalmazott tábornok Pintér Sándor mint az egészségügyért felelős miniszter „állapítja meg rendeletben az orvosi esztétikai tevékenységeket, az ezek végzésére jogosult személyek körét, valamint e tevékenységek végzésével, a képesítés megszerzésével összefüggő szakmai szabályokat”.
Felkészülhetünk arra is, hogy a jövőben az egészségbiztosító méltányosságból már nem adhat támogatást úgynevezett allopátiás (hagyományos) gyógyszer árához, ha vény nélkül kapható, nem támogatott gyógyszerről van szó.
Szigorodhatnak továbbá a vízipipázás lehetőségei is. A „18 év alatti fiatalok vízipipa-használatának visszaszorítása érdekében” a jövőben „tilos 18. életévét be nem töltött személy részére dohányterméket, valamint vízipipát értékesíteni, illetve kiszolgálni”.
(Kiemelt kép: Prága, 2019. november 21. Pintér Sándor belügyminiszter beszél a visegrádi négyek (V4) és Ausztria belügyminisztereinek találkozóján rendezett sajtótájékoztatón Prágában 2019. november 21-én. MTI/EPA/Martin Divisek)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!