Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Hasogdzsi-gyilkosság: átadják az ügyet

Létrehozva:

DZSAMÁL HASOGDZSI BARÁTAI MEGGYILKOLÁSÁNAK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁN SZAÚD-ARÁBIA ISZTAMBULI KONZULÁTUSA ELŐTT 2020. OKTÓBER 2-ÁN | FOTÓ: OZAN KOSE – AFP

A 2018-ban Törökországban meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében eljáró török bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy felfüggeszti a 26 szaúdi állampolgárságú gyanúsított elleni eljárást, és az ügy további tárgyalását átadja Szaúd-Arábiának.

Az 59 éves, a szaúd-arábiai hatalommal szemben kritikus és leleplező cikkeket író Hasogdzsit 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Török tisztségviselők szerint egy 25 fős szaúdi „halálosztag” végzett vele, holttestét pedig feldarabolták. Maradványai soha nem kerültek elő.
Dzsamál Hasogdzsi a Közel-Kelet egyik legjelentősebb rendszerkritikus értelmiségijeként emigrált Szaúd-Arábiából. A Washington Post állandó szerzőjeként dolgozott, de az amerikai vízum ellenére muszáj volt kapcsolatba lépnie a szaúdi hatóságokkal; be kellett szereznie egy hivatalos igazolást arról, hogy elvált, ugyanis enélkül nem tudta volna feleségül venni új jegyesét, a török Hatice Cengizt. Cengiz a gyilkosság idején várakozott rá a konzulátus előtt, majd értesítette eltűnéséről a török hatóságokat, akik diplomáciai ütőkártyaként használták az esetet Szaúd-Arábia ellen. A gyilkosság nem rendítette meg Mohamed bin Szalmán trónörökös pozícióját, aki parancsba adhatta a gyilkosságot. Rijád később elismerte, hogy szaúdi ügynökök követték el a gyilkosságot, de azt állította, hogy nem utasítást követtek, hanem saját ötlettől vezérelve, önhatalmúlag követték el a bűntényt. A CIA jelentése is a koronaherceget nevezte meg, mint aki kiadta az utasítást.
Az ügy húsz gyanúsítottja ellen 2020 márciusában Törökországban vádat emeltek. Szaúd-Arábiában zárt ajtók mögött nyolc embert börtönbüntetésre ítéltek 2020 szeptemberében, de egyiküket sem nevezték meg. Emiatt nem egyértelmű most, hogy a törökországi eljárás átadásával Rijád új tárgyalást nyitna-e az ügyben. Az isztambuli ügyészség azért javasolta az ügy átadását Rijádnak, mert az esetleges bírósági végzéseket nem lehet majd végrehajtani, miután a vádlottak külföldi állampolgárok, és nincsenek az országban.

Agnes Callamard, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet főtitkára úgy vélte, az eljárás átadásával Rijádnak Törökország önként és tudatosan azok kezébe küldi vissza az ügyet, akik felelősek a gyilkosságért. A szaúdi hatóságok számos alkalommal nem voltak hajlandók együttműködni a török ügyészséggel, és világos, hogy egy szaúdi bíróság nem fog igazságot szolgáltatni ebben az ügyben.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink