Magyarország
A támogatások meglendítették a kiskereskedelmi forgalmat
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom mértéke februárban az előző év azonos időszakához képest, a várakozásokat meghaladó mértékben. A kiugró növekedés a kormány választások előtt szétosztott támogatásainak köszönhető, ami felhúzta a gazdasági növekedést is.
A kiskereskedelmi forgalom februárban 9,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakét Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 3,4 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 14,6 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 19 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított mértéke.
A jól látható emelkedést egyértelműen támogatta az szja-visszatérítés, a 13. havi nyugdíj, a hathavi fegyverpénz, illetve a kiemelkedő, 13 százalék feletti bérdinamika, valamint a foglalkoztatás gyors bővülése, fejtette ki Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Az üzemanyagokra és egyes élelmiszerekre bevezetett árkorlátozások a határ menti forgalmat lendíthették fel, az Ukrajnából érkező menekültek közvetlen vásárlásai, valamint a számukra vásárolt segélyek, támogatások pedig szintén hozzájárulhatnak a kiskereskedelem bővüléséhez.
A szakember hozzátette, hogy a külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása későbbre várható, de a külföldi vendégek száma is fokozatosan élénkül. Mivel a járvány előtt a hazai kiskereskedelmi forgalom közel 7 százalékát a bevásárlóturizmus és a külföldi vásárlók adták, a külföldiek visszatérése később jelentős lendületet okozhat. A vásárlásokat ugyanakkor hátráltatja az egyes cikkeket érintő alkatrészhiány, különösen a gépjármű-értékesítések, és egyes műszaki, számítástechnikai cikkek esetében.
Az első negyedéves fogyasztás a magas infláció ellenére is felfelé húzhatta a gazdasági növekedést Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágvezetője szerint. Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint a fogyasztás erőteljesebb bővülését vetítik előre a jelenleg is zajló erőteljes bérnövekedés és az ehhez kapcsolódó fiskális transzferek, különösen a gyermekes családok szja-kedvezménye, valamint az extra nyugdíj-kifizetések. Az idei első fél évben a GDP növekedését a belső fogyasztás fogja mozgatni, ami nagy kihívások elé állítja a monetáris politikát a háború miatt a korábbiaknál még erősebben megemelkedett inflációs környezetben, mutatott rá.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!