Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Lewandowski huszonhárom perc alatt szerzett mesterhármast a BL-ben

Létrehozva:

Fotó: Sven Hoppe / dpa Picture-Alliance via AFP

A Bayern München könnyedén, a Liverpool nehezebben jutott a nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján a Salzburg, illetve az Internazionale ellen.

A Bayern idegenben csak döntetlent ért el osztrák ellenfelével szemben, de a Salzburg a nyolcaddöntő visszavágóján fegyelmezetlennek bizonyult, és bő húsz perc alatt két tizenegyest is összehozott, amelyeket Robert Lewandowski értékesített. A lengyel csatár aztán még egyszer betalált, így 23 perc alatt klasszikus mesterhármast ért el, Serge Gnabry találata pedig végleg szertefoszlatta a vendégek reményeit.

A formalitássá vált második félidőben Thomas Müller növelte a bajorok előnyét, aztán a kieséses szakaszban először szereplő osztrák csapatnak sikerült megszereznie a becsületgólt. Végül a slusszpoén a duplázó Mülleré és a kegyelemdöfést megadó Leroy Sane-é volt.

A Liverpool kétgólos előnyről várta a hazai visszavágót, és stabil védekezésének köszönhetően nem kapott gólt az első félidőben. A találkozó a 26. percben néhány percre félbeszakadt, mert egy néző rosszul lett a lelátón, és Jürgen Klopp, a hazaiak vezetőedzője kérte a partjelzőt, hogy állítsák meg a játékot.

Az Internazionale mindent megpróbált: a második játékrészben vezetést szerzett az olasz bajnok, de alig egy perc múlva megfogyatkozott, mert Alexis Sánchezt kiállította a játékvezető. Emberhátrányban a milánóiaknak esélyük sem volt a hosszabbítást jelentő találat megszerzésére, a Liverpool viszont eldönthette volna a párharcot, azonban a kapufa háromszor is megmentette a vendégeket.

 

*

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:

Bayern München (német)–Salzburg (osztrák) 7-1 (4-0). Továbbjutott a Bayern 8-2-es összesítéssel.

Liverpool (angol)–Internazionale (olasz) 0-1 (0-0). Tj.: Liverpool, 2-1.

 

A szerdai műsor:

Manchester City (angol)–Sporting Lisboa (portugál) – az első mérkőzés eredménye 5-0. 

Real Madrid (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) – az első mérkőzés eredménye 0-1.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink