Kiemelt hírek
Virág helyett több megbecsülést
Erősen megnőttek a különbségek a nők között Magyarországon, ahogy a nők és férfiak között is – mondta a CEU gendertanszékének vezetője, Fodor Éva.
Az anyák és dolgozó nők problémái mellett viszonylag kevesebbet beszélünk az idős, nyugdíjas asszonyok helyzetéről, holott Fodor szerint radikálisan romlottak a kilátásaik az elmúlt öt évben. „A nyugdíjak sokáig lépést tartva a bérekkel emelkedtek, de ez a tendencia már nincs meg, az idősek keresetének értéke egyre romlik Magyarországon. Ez odáig vezetett, hogy ma a nyugdíjasok sokkal nagyobb százaléka számít szegénynek. Itt egyébként azért beszélhetünk nemi egyenlőtlenséget érintő kérdésekről is, mert a nők tovább élnek, és így nyilván sokkal több asszonyt érint a probléma” – tette hozzá.
A nők alacsonyabb munkahelyi megbecsültségét sem nehéz számokban megmutatni. Fodor szerint a társadalom kollektíven leértékeli azokat a munkákat és feladatokat, amelyeket nők végeznek. „A nők általában más szakmákban helyezkednek el, mint a férfiak, és ezeken a munkahelyeken más és más a bérezés” – mondta, majd hozzátette: amint növekedni kezd a férfiak száma egy szakmán belül, a fizetések is emelkednek. Külföldi példának az orvosi asszisztensek bérét emelte ki.
Az Európai Unión belül egyébként még mindig Magyarországon az egyik legmagasabb a férfiak és nők közti egyenlőtlenség. „Az az európai unió nemi egyenlőtlenséggel foglalkozó szervezetének mutatóján (EIGE) Magyarország az utolsó előtti helyre dolgozta le magát 2021-re. Az indexet nagyban befolyásolja, hogy a nők mekkora százaléka van jelen a politikai hatalomban, és ez Magyarországon elenyésző, a parlamenti képviselők kevesebb mint 10 százaléka nő. Nagy a különbség aközött is, hogy a két nem mennyi időt fordít háztartási munkára” – jelentette ki Fodor, hozzátéve: a láthatatlan vagy gondoskodó munkával járó teher és felelősség szintén inkább a nők vállát nyomja, és ez azt is befolyásolhatja, hogy mit tudnak elérni a munkahelyükön.
„Sokszor gondoljuk, hogy a gondoskodó munkák kevesebb energiát igényelnek, mert ezek a közfelfogás szerint természetesen fakadnak a nőkből. Így nem feltétlenül érezzük át, hogy milyen nehéz fizikai és emocionális feladat tíz gyerekre vigyázni, míg az építkezésen való munkánál egyértelmű, hogy egy veszélyes és megterhelő munkáról van szó” – mondta.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!