Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

„A magyar társadalomban rejtett erőforrás a roma közösség”

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

A 168 interjút készített a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetőjével, Sztojka Attilával, akit Orbán Viktor nemrég a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak nevezett ki.

„2010 előtt is láthatóak voltak a problémák, de mégsem történtek mélyreható intézkedések” – jelentette ki az esélyteremtésben bekövetkezett változásokról a frissen kinevezett kormánybiztos. 

Úgy látja, a 2010-es kormányváltást követően a romák felzárkózását érintő lépések nemcsak céltudatosabbak, de sokkal hatékonyabbak is lettek. Példaként említette az Útravaló Ösztöndíjprogramot, amely az általános juttatás helyett a teljesítményalapúságra épül, illetve a komplex telepprogramot, amelyben a lakhatás megoldása mellett a képzés, a foglalkoztatás, a mentális támogatás, a közösségfejlesztések is megjelennek. 

Szerinte „ha valaki kap egy lakáskulcsot, az önmagában kevés, az élete nem változik meg csettintésre”.

Arra a kérdésre, hogy a felzárkózási stratégiát sikeresnek tartja-e, Sztojka Attila azt felelte, 2010 óta igenis mindenki jobban él. 

Az ellenzéki szövetség által közzétett roma programtervezetnél felvetette azt a problémát, miszerint az ellenzék politikai sokszínűsége miatt nem egyértelmű a megfogalmazott értékrend, de megjegyezte, számára örömteli, hogy a dokumentum bizonyos elemei a jelenlegi kormány által megvalósított programokra épülnek.

Az is szóba került, hogy jelenleg Magyarországon milyen falakba ütközhet a roma integráció. Sztojka Attila ezen a ponton kiemelte, a legfontosabb a társadalmi bizalom erősítése. 

„Az előítéletek elleni küzdelem legfontosabb eleme, hogy ne legyen általánosítás. Tehát egy- egy ügy, eset nem azt jelenti, hogy az egész roma közösségre, vagy egyáltalán az egész magyar társadalomra jellemző” – magyarázta. 

Úgy látja, alapvetően békés az együttélés, és akik az ellenkezőjét hangoztatják, azok szerinte a társadalom megosztottságára törekednek. Hangsúlyozta, minden program, még a gyerekkori fejlesztések végső célja is a foglalkoztatás, hogy a résztvevők tisztességesen el tudják tartani magukat és a családjukat.

A romák foglalkoztatottsága állítása szerint ötven százalékkal nőtt az elmúlt tíz évben, ami annak köszönhető, hogy a piac igényeire építő képzéseket biztosítanak nekik. Leszögezte, ebben még fejlődni kell, a célok között a termelőműhelyek létrehozása és a multinacionális cégek bevonása is szerepel. „A magyar társadalomban rejtett erőforrás a roma közösség” – tette hozzá.

168.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink