Nagyvilág
119 éves lett a világ legidősebb embere
Egy híján százhúsz éves lett január 2-án a világ jelenlegi legidősebb embere, a japán Kane Tanaka.
„Hatalmas dolog, hogy betöltötted a 119-et. Remélem, továbbra is ilyen boldog, teljes életet élsz!” – kívánt neki a Twitteren boldog születésnapot ükunokája, Junko Tanaka.
Junko közzétett egy friss fotót is az üknagymamájáról, akit decemberben látogatott meg utoljára a Fukuoka-i idősek otthonában, ahol vasárnap a születésnapját ünnepelte. A pandémia miatt csak ritkán találkozhatnak, Japánban most újabb korlátozásokat vezettek be a járvány hatodik hulláma miatt.
Tanaka koraszülötten jött a világra 1903-ban, az évben, amikor elindult az első Tour de France és a Wright-fivérek az első motoros repülésüket végrehajtották. Túlélt két világháborút, az orosz-japán háborút, az 1918-as spanyolnátha járványt, öt japán császár uralkodását és összesen 49 téli és nyári olimpiát. Kilenc testvére közt ő volt a hetedik a sorban, és az egyetlen, aki ma is él. Tizenkilenc évesen ment férjhez, és a család tésztaboltjában dolgozott egészen 103 éves koráig. Ő vette át a bolt vezetését, mikor a férje és a legidősebb fia 1937-ben bevonult, hogy a második japán-kínai háborúban harcoljon – írja a Japan Times. A Guinness-rekordok könyve szerint ő minden idők harmadik legidősebb embere; már csak három év, és megdöntheti a francia szupercentenárius, Jeanne Calment rekordját, aki 122 évig élt, mielőtt 1997-ben elhunyt. Tanakának jó esélye van erre, mivel most is kiváló egészségi állapotnak örvend, emellett szellemileg is friss és aktív életet él. Minden reggel 6 órakor kel, naponta sétál, külön edzéseket is tartott, miután felkérték, vigye ő az olimpiai lángot a pandémia miatt végül elhalasztott 2020-as tokiói olimpián. Szereti a kirakós és a számolós játékokat; a délutánjait legszívesebben az Othello (vagy Reversi) nevű társasjátékkal tölti, amiben a gondozói ellen is nyerni szokott. Nem veti meg a “bűnös élvezeteket”, köztük a csokit és a szénsavas üdítőket sem. Hosszú életét szerinte a családjának, az istenbe vetett hitének, a jó alvásnak, az egészséges táplálkozásnak és a matematikai feladványoknak köszönheti. Jó időben és jó helyen is született, Japánban a világon az egyik legmagasabb, 84,2 év a várható élettartam.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!