Nagyvilág
Újabb migránsválságok fenyegetnek
Az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy elég gyorsan további migránsválságok következhetnek be – jelentette ki Fabrice Leggeri, az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) igazgatója.
A fehérorosz-lengyel határon kialakult helyzetet Leggeri ahhoz a tavaly februári válsághoz hasonlította, amikor is migránsok tömege indult meg Görögország felé azt követően, hogy Ankara bejelentette: a török hatóságok már nem akadályozzák meg, hogy belépjenek az unió területére – írja az az AFP francia hírügynökségre hivatkozva az MTI.
„A lengyel migránsválság tehát nem az első alkalom, hogy az EU-nak ilyenfajta hibrid fenyegetéssel vagy geopolitikai zsarolással kell szembenéznie” – jelentette ki. Hozzátette: fel kell nyitni a szemüket azoknak az embereknek, akik eddig nem értették meg, hogy a migrációs hullámokat politikai fegyverként is be lehet vetni az EU-val szemben.
A Frontex vezetője arra is kitért, hogy az ügynökség a lengyel hatóságokkal együttműködve a következő hetekben mintegy 1700 migráns Irakba történő visszaszállítását szervezi.
25 ezer lengyel katona és határőr, valamint több ezer rendőr teljesít szolgálatot a lengyel-fehérorosz határon. Véleménye szerint az állandó határzár megépülése segíteni fogja a határt védők munkáját, mivel hatékonyan csökkenti a határsértéseket, így a visszatoloncolandók számát is.
„Ha megépül a fizikai határzár, akkor már nem lehet a Frontexet többé erőszakos visszatereléssel vádolni” – tette hozzá.
A varsói székhelyű Frontexet több nemzetközi sajtóorgánum szerint azzal gyanúsították meg, hogy tagjai tavaly február és április között, a görög határőrséget segítve, részt vettek a Földközi-tengeren át érkező menedékkérők erőszakos visszaterelésében. Az uniós szervezetet az Európai Parlament is felszólította a migránsok alapvető jogainak tiszteletben tartására.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!