Kiemelt hírek
Negyven év után visszatér az ABBA
A zenét még ők írják és játsszák, de közel nyolcvanévesen már nem állnak színpadra: helyettük az 1970-es évekig visszafiatalított virtuális énjeik, azaz „abbatárjaik” adják elő a dalokat.
Negyven éve úgy tűnt, végleg elváltak útjaik, de most visszatér Benny, Björn, Agnetha és Anni-Frid, azaz az ABBA, hogy megvalósítsák minden idők legnagyobb popreneszánszát. 1974-ben váltak világszerte ismertté, mikor a Waterloo-val megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált. Az ABBA nevet menedzserük, Stig Anderson találta ki a tagok nevének kezdőbetűiből, ő adta a dalok címeit is, amit a hazájukban akkorra már befutott zenészeknek számító tagok írtak és adtak elő. Szeptemberben jelentették be, hogy újra összeállnak, és negyven év után új albumot adnak ki Voyage (Utazás) címmel, majd az időutazást még egy londoni koncertsorozattal is felejthetetlen élménnyé teszik. A Guardiannak elárulták, végül nem ők, hanem huszonévesre visszafiatalított virtuális személyiségeik, vagyis avatárjaik (abbatárjaik) fognak fellépni, ami egyszerre meghökkentően modern és sokkoló is a rajongóknak, bár szerintük ők így is megkönnyezik majd a produkciót.
Az 1970-es évek, amikor az ABBA népszerűsége a csúcson volt, a Face magazin kissé igazságtalan frázisa szerint „az az évtized, amiről a stílus megfeledkezett.” Az 1980-as évekre ki is merült az ABBA-rajongás, még a tagok is ezt gondolták.
„Az ABBA halott volt, annyira kínos volt hallgatni” – véli Björn Ulvaeus. Benny Anderssonnal találták ki, hogy újra összeállnak, de az együttes két nőtagját sem kellett sokáig győzködni, hogy beszálljanak. A Voyage tíz vadonatúj dalának komponálása közben tudatosan kizárták, ami az elmúlt negyven évben a popzenében történt, hogy megtartsák az ABBA eredeti esszenciáját, és mert már nehezen is tudnának kapcsolódni a kortárs zenei áramlatokhoz. „A legelején eldöntöttük, hogy csak olyan dalokat játszunk, amiket most a legjobb tudásunk szerint írunk. Persze a szövegekből nem tudtuk kihagyni, ami a korral jár, és a gondolataink remélhetőleg mélyebbek, mint negyven éve voltak” – mondja Ulvaeus, utalva valószínűleg a Bang-A-Boomerang vagy a Dum Dum Diddle című dalaikra, mert a The Winner Takes It All vagy a Thank You for the Music még a kritikusok szerint is tartalmasabb volt a korabeli rágógumi diszkóslágereknél.
Az újraegyesítést összehozó Ulvaeus és Andersson a „lagom” svéd kifejezés megtestesítői, ami annyit tesz, „pont elég” vagy „módjával.” Nem is izgulnak a virtuális visszatérésük miatt, amihez öt héten át számítógépek és kamerák százai előtt kellett próbálniuk, hogy a Disney stúdió szakemberei létrehozzák abbatarjaikat. „Mi folyamatosan szembesülünk a fiatal énünkkel a tévéfelvételen és a fotókon, ezért nem is értettük, amikor mások megjegyezték, hogy ez mennyire fura lehet. Szerintünk teljesen természetes. Mindenkinek kellene saját avatar” – magyarázza Ulvaeus, aki életében egyszer volt stressz alatt, mikor megjelenés előtt két héttel hiányzott még egy dal a hetedik stúdióalbumukról, majd egy este alatt megírta a Super Trouper-t. „Segített, hogy svédek vagyunk. Itt nincs rajtunk nyomás. Az emberek elismernek, még most is, de sosem zavarnak. Itt nincs hisztéria, mindig nyugodtan dolgozhattunk” – mondja Andersson.
A visszatérésre már öt éve készülnek, de valójában már az 1990-es években felmerült bennük, látva az ABBA újkori népszerűségét. Az Erasure brit popegyüttes a toplista csúcsára vitte ABBA-feldolgozásait, majd a filmesek is felélesztették az ABBA-kultuszt: a Muriel esküvője című ausztrál romkomtól a Mamma Mia!-ig számos filmben felcsendültek a híres dalok. Aztán 2000-ben bekerültek a hírekbe azzal, hogy állítólag egymilliárd dollárt ígértek nekik, ha újra turnézni mennek. Ilyen ajánlatot valójában sosem kaptak, de akkor még nem is vállalták volna. A spekuláció azonban beindult, és csak felerősödött, mikor idén januárban együtt nyitották meg a stockholmi ABBA-éttermet. Korábban mindenki azt hitte, a két volt házaspár a válásuk óta rosszban van, ám ez egyáltalán nem igaz, Björn és Agnetha például együtt vigyáz közös unokáikra.
Élőben sose szerettek fellépni, ezért is hálásak Lasse Hallström filmrendezőnek (akit később az Árvák hercege és a Csokoládé című filmekért is Oscarra jelöltek), hogy elkészítette az akkor még úttörőnek számító videóklipjeiket. Tíz közös évük alatt alig száz nagykoncertet adtak, azért is, mert Agnetha iszonyatos lámpaláztól szenvedett, pánikba esett a tömegtől, később repülésiszonya is lett, miután 1979-es amerikai turnéjukon a gépük tornádóba került. Ezért is szívesebben mondtak igent a virtuális turnéra, forradalmian új koncertélményt adva a rajongóknak. A stúdióba is a „lagom” szellemiségében vonultak be: ha nem lesz elég jó az anyag, legfeljebb elfelejtik az egészet, aztán persze minden tökéletesen ment. Jövő májustól a háromezer fős londoni Erzsébet Királynő olimpiai parkban lehet megnézni a Bruce Springsteen és a Massive Attack koncertjeit is rendező Baillie Walsh, a Brit Királyi Balett koreográfusa, Wayne McGregor, a tíz fős zenekar és 800 animátor közreműködésével készült showműsort. Bár a jegyek az első előadásokra percek alatt elfogytak, és van még pár befejezetlen dal, ami kimaradt a november 5-én megjelenő új albumról, ez már így is marad – ők a maguk részéről köszönik a zenét.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!