Nagyvilág
Tovább szenved a Barcelona
A Barcelona hazai pályán csak a 90. percben szerzett góllal tudta döntetlenre menteni a Granada ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának hétfő esti zárómérkőzését.
Az eddig nyeretlenül álló Granada már a második percben előnybe került a portugál Domingos Duarte révén. A Barcelonát uruguayi Ronald Araujo közelről a kapuba fejelt gólja mentette meg a kínos leégéstől. A döntetlennel a katalán csapat nyolcpontos és a hetedik helyen áll a bajnokságban, amit a Real Madrid vezet 13 ponttal, őt pedig a Atlético követi 11 ponttal.
Ronald Koeman, a Barcelona edzője meglehetősen ingerülten nyilatkozott, miután az újságírók felhozták, milyen stílusidegen játékot játszott a csapat, mert a fantáziátlan beadásokat erőltették. Ahogy a Nemzeti Sport írja, összesen 54 beadási kísérlettel próbálkoztak, ami 2016 novembere óta a legmagasabb szám a Barca bajnoki találkozóin.
„Nézzék meg a játékoskeretet, azt tettük, amit tennünk kellett. Mit kellett volna játszanunk? Tiki-takát? Ez a Barca nem az, amelyik volt évekkel ezelőtt. Nincsenek olyan játékosaink, akik tiki-takáznak. A rendelkezésünkre álló lehetőségeinkhez mérten mindent megtettünk, és kis szerencsével még nyerhettünk is volna” – magyarázta Koeman. „A rossz kezdés bonyolulttá tette a mérkőzést egy olyan ellenféllel szemben, amely a második perctől húzta az időt. Nem voltak területeink. Ansu Fatival és Dembélével más lett volna a helyzet, mert ők mélységet adtak volna a csapatnak” – folytatta a holland edző.
A mérkőzés után a spanyol sajtó azonnal elkezdett cikkezni Koeman jövőjéről és lehetséges leváltásáról. Egyes hírek szerint a döntés már meg is született, a holland szakembert – a 13-14 millió eurós végkielégítés ellenére – rögtön meneszteni fogják a posztjáról, amint sikerül megtalálni az utódját.
A Barcelona nem áll jól a Bajnokok Ligájában sem, ugyanis otthon 3-0-ra kikapott a Bayern Münchentől. A bajor csapat nagy fölényben futballozott. Koeman akkor azt nyilatkozta, a szurkolóknak reálisnak kell maradniuk a Barca jelenlegi helyzetében. Utalt rá, hogy sérülés miatt nem játszhatott Ousmane Dembélé, Anssumane Fati, Martin Braithwaite és Sergio Agüero, Jordi Alba pedig úgy lépett pályára, hogy előző este beteg volt.
Nemzeti Sport / MTI
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!