Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A koronavírus beérte a spanyolnáthát

Létrehozva:

Fotó: AFP / Angela Weiss

A Covid-19-betegségnek ugyanannyi amerikai áldozata lett mostanra, mint az 1918-19-es spanyolnátha-járványnak volt: körülbelül 675 ezer – mutatott rá hétfő este az AP amerikai hírügynökség.

Egy évszázada az Egyesült Államok népessége pontosan a harmada volt a mainak, ami azt jelenti, hogy az influenza a lakosság számához viszonyítva halálosabb volt, mint a koronavírus. A Covid-19-válság azonban önmagában is hatalmas tragédia, tekintettel mindenekelőtt arra, hogy a tudományos ismeretek hihetetlenül fejlődtek azóta, és a mostani járványban nem használták ki az elérhető vakcinák nyújtotta maximális lehetőségeket.

Lehetséges, hogy a spanyolnáthához hasonlóan a koronavírus sem tűnik el teljesen a hétköznapokból. Ehelyett a tudósok abban bíznak, hogy közepes szezonális probléma lesz, amikorra az emberek immunrendszere megerősödik a védőoltások és az ismételt fertőzések révén, ami időbe telhet.

Míg a delta variáns okozta új fertőzések feltehetően elérték a csúcspontot, a halálesetek az Egyesült Államokban meghaladják napi átlagban az ezerkilencszázat, ami március óta a legmagasabb szint, a járvány kezdete óta pedig több mint 675 ezer igazolt halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek a Johns-Hopkins marylandi egyetem hétfő esti adatai szerint, bár a tényleges szám feltehetően ennél magasabb.

A tél a járvány újabb belobbanását hozhatja, a Washingtoni Egyetem modellezése szerint további százezer amerikai halhat meg Covid-19-betegségben január elsejéig.

Az 1918-19-es influenza-világjárványnak világszerte 50 millió halálos áldozata volt, amikor a világ népessége a mostaninak a negyede volt. A Covid-19-betegségbe hétfő estig 4,69 millióan haltak bele a világban.

A Covid-19 gyengülhet, amint a vírus fokozatosan mutálódik, és egyre több ember immunrendszere tanulja meg a legyőzését. Hasonló történt a H1N1 influenzavírussal is. „Tudjuk, hogy minden világjárvány véget ér” – mondta Jeremy Brown, a Nemzeti Egészségügyi Intézet sürgősségi kutatások igazgatója, egy influenzáról szóló könyv szerzője. „Rettenetes dolgokat tudnak végezni, amíg tombolnak” – fogalmazott.

A Covid-19 kevésbé halálos lehetett volna az Egyesült Államokban, ha gyorsabban oltják be az embereket, „és még mindig van lehetőségünk (az oltáshoz) fordulni” – mondta Brown, majd így folytatta: „Gyakran elfeledkezünk róla, milyen szerencsések vagyunk, hogy ezek a dolgok a rendelkezésünkre állnak.”

Azoknak, akik inkább a fertőzéstől remélik a védettséget, mint az oltástól, Kimball azt üzente: „Az a baj, hogy a védettség megszerzéséhez túl kell élni a fertőzést. Egyszerűbb elmenni a patikába és felvenni az oltást”.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink