Nagyvilág
Jégkorong: Svédország kiesett, Kanada pengeélen
A legjobb nyolc között már csak két hely kiadó.
A mutatott teljesítmény alapján nem, a papírformát tekintve viszont nagy meglepetés, hogy a svéd jégkorong-válogatott nem jutott a rájátszásba a rigai világbajnokságon.
Hiába került az erősebb csoportba Svédország, szokatlan lesz, hogy nem láthatjuk a háromkoronásokat a playoffban. Pedig az oroszok ellen egészen a szétlövésig húzták, aztán a „jeges tizenegyespárbajban” elbuktak. Ezzel eldőlt, hogy az A csoportból Oroszország, Svájc, Szlovákia és Csehország folytathatja a harcot a világbajnoki címért.
A B csoportban a Egyesült Államok Németország legyőzésével biztosította helyét a folytatásban, ahová a címvédő Finnország is az amerikaiakkal tart. A másik két továbbjutó helyért nagy a küzdelem: a németek – akikhez most csatlakozhatott az NHL-es Edmonton Oilersből Dominik Kahun, miután letöltötte a hatnapos karantént – kedden a házigazda lett válogatott ellen harcolhatják ki a negyeddöntős szereplést, míg Kazahsztán a norvég válogatott elleni vereségét követően befejezte a csoportmérkőzéseket, így már nem a saját kezében van a sorsa, hiszen még többen is megelőzhetik.
Például Kanada, amelynek a finnek ellen kéne kiharcolni a továbbjutást. A juharlevelesek soha még olyan rosszul nem kezdtek világbajnokságon, mint most, ám mégis hatalmas meglepetés lenne, ha a svédeket követve ők is búcsúznának.
*
Jégkorong-világbajnokság, Riga
Eredmények, A csoport: Oroszország–Svédország 3-2 (szétlövés után), Csehország–Dánia 2-1 (szétlövés után).
A csoport állása: 1. Oroszország 14 pont/6 mérkőzés, 2. Svájc 12/6 (21-14-es gólkülönbség), 3. Szlovákia 12/6 (14-15), 4. Csehország 10/6, 5. Svédország 10/7, 6. Dánia 9/7, 7. Fehéroroszország 4/6 (10-23), 8. Nagy-Britannia 4/6 (10-25).
B csoport: Norvégia-Kazahsztán 3-1, Egyesült Államok-Németország 2-0.
A csoport állása: 1. Egyesült Államok 15/6 (17-6), 2. Finnország 15/6 (16-8), 3. Kazahsztán 10/7, 4. Németország 9/6 (20-13), 5. Kanada 9/6 (17-15), 6. Lettország 9/6 (14-14), 7. Norvégia 8/7, 8. Olaszország 0/6
A csoportokból az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe. A vastag betűkkel szedett csapatok már továbbjutottak.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!