Kiemelt hírek
A magyarok harmada bízik benne, hogy idén nyaralhat
Tavaly a lakosság közel fele jutott el nyaralni a járvány első és második hulláma között.
Az idei nyár azonban már most kedvezőbbnek tűnik a hazai turisztikai szereplők számára a Szállás.hu és az Ipsos kutatása szerint.
A Szállás.hu idén februártól kéthetente végez reprezentatív kutatást az Ipsos közvéleménykutatóval, hogy nyomon követhessék a lakosság körében az aktuális trendeket.
„A lazító intézkedések bejelentése hatása egyértelműen látszik a foglalási számokban is, napról-napra gyarapodnak a nyári előfoglalások” – fogalmaz a közleményben Trepess Beatrix, a Szállás.hu kommunikációért felelős menedzsere. Szavaiból kiderült, az egy évvel ezelőtti foglalásoknak a többszöröse érkezik jelenleg a nyári turisztikai szezonra.
A kutatás szerint 10-ből 8 nyaralást tervező nem hotelben tölti majd nyaralását: az idei nyári foglalások 33 százaléka apartmanba szól, míg hotelbe 25 százalék.
Az eddig lezárt öt kutatás alapján kizárólag belföldi nyaralást a lakosság kétharmada, külföldit tízből 2 fő tervez idén nyárra. A bel- és külföldre is utazók aránya visszatért a március eleji és azelőtti szintre (11-12 százalék). Április elején a nyaralást nem tervezők aránya stagnálást mutat, a lakosság egyharmada továbbra sem tud vagy nem mer tervezni.
Az Ipsos felmérése szerint a legkedveltebb belföldi úti cél a Balaton és környéke, ahová a nyaralók több mint fele utazna idén. Ezen belül kifejezetten Siófokra 10-12 százalékuk menne üdülni. Megnőtt Hévíz népszerűsége (7 százalék) április elejére, emellett pedig továbbra is vonzó Eger, Hajdúszoboszló és Lillafüred-Szilvásvárad is.
A Szállás.hu előfoglalási adatai alapján Balaton továbbra is népszerű, a foglalások 35 százaléka ide szól június-július-augusztus időszakra. A nyári top10 belföldi úti cél között az első helyezett és további 3-4 település is a Balaton térségében van. A legkeresettebb Siófok, a foglalások ötödével. Az élmezőnyben van Balatonfüred, Hajdúszoboszló, Hévíz, Eger, Gyula, Zalakaros, Pécs, Balatonlelle és Szeged is. Régiós bontásban kedvelt Észak-Magyarország is, a foglalások 16,3 százalékával, a Nyugat-Dunántúlra eddig minden tizedik foglalás szól, a Dél-Alföldre pedig az összes leadott foglalás 9,4 százaléka.
A kutatás a magyar 18-59 éves internetező lakosságra nem, kor, régió és településtípus szerint reprezentatív.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!