Magyarország
Magyar fejlesztés az orvvadászok ellen
Afrikai elefántokat és más veszélyeztettet állatokat védő lövésdetektort fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem kutatói. Az eszközöket Kenyában próbálják ki.
Az egyetem közleménye szerint az amerikai Vanderbilt Egyetemen indult el az a fejlesztés, amellyel két szegedi tudós az afrikai elefántokat és később további állatfajokat akar megvédeni. Az új eszköz a bűncselekmények visszaszorítására már régóta alkalmazott lövésdetektorok elvét követi.
A fejlesztés újdonsága, hogy az afrikai elefántok nyakára rögzítik az eszközt, amely ezáltal az állattal állandóan együtt utazik, s ha eldördül egy lövés, a műszer detektálja a hangot és műholdas kapcsolaton keresztül riasztja a vadőrt. Egy probléma azonban komoly kihívások elé állította a tudósokat: meg kellett oldaniuk, hogy több éven át képesek legyenek észlelni a hangokat az eszközzel az elefántok nyakán. A korábbi lövésdetektor-rendszerek ugyanis csak néhány hónapig működtek, szemben a magyar kutatók új fejlesztésével, amely két évig képes védelmet nyújtani.
Gondot jelentett a hangok jó minőségű rögzítése is, mivel burkolat védi a szerkezetet a trópusi időjárás viszontagságai ellen, ám ez rontja a hangátvitelt. A megoldásként alkalmazott műgyanta-bevonat egyszerre nyújt kellő fizikai védelmet és teszi lehetővé a minőségi hangrögzítést.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!