Kiemelt hírek
Ma van holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja
A koronavírus-járvány miatt az idén is az online térben emlékezik az ország a vészkorszak áldozataira.
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról. Erre már abban az évben sor került, az Országgyűlés pedig április 17-én emlékülést tartott.
A holokauszt első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása 1941. augusztus 27-28-án az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban történt, ahol a német SS 23 ezer zsidót végzett ki, többségük Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan ember volt. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a Sztójay-kormány sorra hozta a zsidóellenes jogszabályokat a sárga csillag viselésétől a kerékpárok beszolgáltatásán át a zsidók lakásának igénybevételéig. 1944. április 28-án jelent meg a gettósításról szóló rendelet, de Kárpátalján már a rendelet megjelenése előtt, 1944. április 16-án, hajnalban megkezdődött a folyamat.
Az 1941. évi népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések után megnövekedett területű országban. Kétharmaduk meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás következtében. A vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg. A történészek 5 ezer és 70 ezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. (A cigány holokauszt, a porrajmos áldozataira augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon.)
Online emlékezünk
Az emléknaphoz kötődik a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2004. április 15-ei megnyitása. A hagyományos Élet menete emlékséta a koronavírus-járvány miatt idén is elmarad, a megemlékezéseket online felületen tartják.
A Nemzeti ünnepek és emléknapok, valamint a budapesti Holokauszt Emlékközpont Facebook-csatornáin holokauszt-túlélők, közéleti szereplők, diplomaták bevonásával készült kisfilmeket és fotókat tesznek közzé. Délután 4 órakor az emlékközpont Facebook-oldalán, valamint a Nemzeti ünnepek és emléknapok YouTube-csatornáján gyászimát közvetítenek. A Holokauszt Emlékközpont honlapján (http://hdke.hu/) a vészkorszak idejéből származó tárgyak és fényképek felhasználásával összeállított online kiállítást lehet megtekinteni.
Anne Frank
Az Anne Frank naplója című monooperát közvetíti a Budapesti Operettszínház pénteken, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján. A többféle feldolgozást is megélt alapművet Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerhetik meg az Operett Online nézői. A darabot Rátóti Zoltán rendezte, a címszerepben Süle Dalma látható. A karmester Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház Főzeneigazgatója.
„A napló Anne Frank sorsán keresztül képviseli egy kollektív trauma feldolgozásának lehetőségeit, amivel újra és újra foglalkozni kell, hiszen a holokauszt ténye olyan súlyos társadalmi felelősség, amit a mai napig nem tudtunk kellőképpen feldolgozni. Méltóképpen kell emlékeznünk és emlékeztetnünk. A társadalmat ért traumákról folyamatosan beszélnünk kell, ugyanis a feldolgozatlan történetek nem törlődnek” – idézi a színház közleménye Rátóti Zoltán rendező szavait. A német megszállók elől családjával együtt Amszterdamban bujkáló zsidó kislány, a tizenhárom éves Anne Frank 1942. június 1-jén kezdett el naplót vezetni. Terve az volt, hogy feljegyzései alapján könyvet ír a háborúról, hű képet festve benne a hollandiai német megszállás éveiről. A könyv soha nem készült el, Anne Frank nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt a bergen-belseni koncentrációs tábor poklában életét vesztette. Naplója megrendítő olvasmány, amely mindazokhoz szól, akik szeretnék jobban megérteni, mi történt a bujkáló családokkal a hitleri vészkorszakban.
Népem emlékére
Snétberger Ferenc művével online emlékeznek a holokauszt magyar áldozataira pénteken a Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként. Snétberger Ferenc és a Keller Kvartett 2018-ban a Zeneakadémián rögzítette Hallgató című közös albumát, rajta a Népem emlékére elnevezésű darabbal, amelyet a holokauszt 50. évfordulója alkalmából írt. Az idén februárban megjelent lemez nyitódarabját átjárja a klasszikus zene, a dzsessz, de erőteljesen megjelennek benne a szerző roma és szintó gyökerei is. A holokausztot megidéző darab ötletadója Simon Knoll izraeli zeneszerző volt, az ő inspirációja nyomán látogatott el Snétberger Ferenc Buchenwaldba, az egykori koncentrációs táborba.
A Hallgató című eseményt online és ingyen követheti minden érdeklődő egyebek mellett a Budapesti Tavaszi Fesztivál YouTube csatornáján.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!