Magyarország
Zoya Katarova: A vakcina csak besegít
A biológiai tudományok kandidátusa szerint nem lehet kötelezővé tenni az oltást, a dupla maszk viselését viszont bevezetné.
A vakcináról már többet beszélnek a híradásokban, mint magáról a járványhelyzetről, pedig az oltás csak besegít a háborúba a vírussal szemben, önmagában nem nem elegendő – mondta Zoya Katarova, biológiai tudományok kandidátusa a 168.hu-n futó Keljfeljancsi című műsorban. A kutató szerint csak akkor lenne elég az oltás, ha az emberek száz százalékát be lehetne oltani rendkívüli gyorsasággal, ennek azonban nincs realitása. Kiemelte: nincs olyan vakcina most, ami mindenkinek jó lenne, ugyanis nincs még egy olyan szervezet, mint a másik, így változó az oltásra adott reakció is.
Zoya Katarova elmondta, hogy Angliában letiltották a külföldi utazásokat, marad a lockdown, és hetente kétszer fognak tesztelni – így tudják megfékezni a halálozások emelkedését. „Magyarországon a napokban tízszer annyian haltak meg, mint Angliában, és kb. kétszer annyian fertőződtek meg” – mondta a szakember. Véleménye szerint az angliai alacsony fertőzésszám annak is köszönhető, hogy az országban 28 millió oltást adtak már be, így gyorsan vissza lehetett szorítani a halálozást. Hangsúlyozta: Magyarországon is be kéne a vezetni a heti kétszeri tesztelést, mint ahogy teszik azt Ausztriában és Angliában.
A biológus szerint az új variánsok már képesek arra, hogy kikerüljék a vakcinázás vagy betegség során kialakult védettséget. Hozzátette: ezzel azzal is jár, hogy a fiatalok is súlyosabb fertőzésen mennek át. Katarova szerint nagy részük nem fog meghalni, de olyan súlyos betegséget szerezhetnek, amivel életük nagy részében szembe kell majd nézniük.
Zoya Katarova szerint az EU-ban nagy a zűrzavar a vakcinákkal kapcsolatban, hazánkba pedig rosszkor érkezett meg az oltóanyag, ugyanis a járvány csúcspontján vagyunk, és sorban állás közben is sokan elkaphatják a vírust, aminek nagyon súlyos következményei lehetnek. Véleménye szerint a vakcinát ugyan nem lehet kötelezővé tenni, de a dupla maszk, vagy FFP2-es maszk viselését mindenképpen bevezetné. „Jó lehetne a kötelező oltás, de a hiányos adatok miatt ez is emberkísérlet, a vakcinák ugyanis nem adhatók bárkinek” – mondta. Hangsúlyozta: megérti, hogy az embereknek nem tetszik a maszkviselés, de hozzá kell szokni, ami nem lehetetlen, tekintve hogy a gyógyszergyárakban, az élelmiszeriparban, vakcinaüzemekben és egyes kutatólaborokban is védőruhát kell viselni, ami még a maszknál is sokkal kényelmetlenebb.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!