Magyarország
Az SZFE-s adomány négyszerese folyt be az Igazgyöngynek
Az SZFE felajánlotta a 100 ezer forintos díját a mélyszegénységben élőknek segítő alapítványnak. A közösség meg akarta ezt duplázni, eddig a négyszerese jött össze.
Az SZFE közössége nyerte a Magyar Hang Év embere díját, és ezzel 100 ezer forint díjat, amit ők azon nyomban fel is ajánlottak az Igazgyöngy Alapítványnak. Ez hátrányos helyzetű gyerekek oktatását, mélyszegénységben élőket segíti. Vezetője, L. Ritók Nóra most azt írta ki a Facebookra, hogy bár karácsony után általában lecseng az adományozás, most nem így történt. A számlájukra egyre csak jöttek az utalások FreeSZFE megjegyzéssel.
Történt ugyanis, hogy a közösség úgy gondolta, szeretnék megduplázni a 100 ezer forintos felajánlást. De nem megduplázni, hanem megnégyszerezni sikerült: eddig 52 utalással 407 500 forint landolt az alapítvány számláján.
„Hát micsoda közösség ez? Azt, hogy okosan szervezett, a szabadság mellett elkötelezett, bátor csapat, azt eddig is tudtam, láttam, megtapasztaltam. Azt is tudtam, és ezt a tegnapi díjfelajánlásuk is megerősítette bennem, hogy odaforduló, szolidáris, igazságosabb társadalmat akaró közösség. Tegnap azt írtam, hogy megfejelték az erkölcsi magasságukat azzal, hogy átutalták a díjat… aztán jött ez a másik történet. Ami ezt még inkább fokozza. Hiszen tegnap még egy ölükbe pottyant, nem várt díj összegét adták át nekünk, ma pedig a sajátjukból adtak. Ők, akiknek most anyagilag sem lehet egyszerű. Ők, akik mégis azt érzik, vannak, akiknek még inkább kell a segítség, ezért adnak. Ki, mennyit bírt”, írja L. Ritók. Aki a végén köszönetet mond: „Köszönöm nektek, SZFE polgárok, hogy megtiszteltetek ezzel minket, egy gyerekszegénység ellen, az esélyteremtésért küzdő civil szervezetet. Köszönöm mindazoknak, akik ezt az összekapcsolódást is örömmel nyugtázzák. Szimbolikus erejű történet ez…. Össze kell kapaszkodnunk, hogy a jó erősödjön.”
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!