Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Eperjes Károly is koronavírusos

Létrehozva:

A színész betegségét Böjte Csaba árulta el, Eperjes a hírt megerősítette a hvg.hu-nak.

„Imádkozom Eperjes Károlyért, ki szintén küzd a vírussal. Az ő egészségére, tüdejére is nagy szükség van, és nemcsak neki, hanem mindannyiunknak!” – ezt írta kedden Böjte Csaba szerzetes a Facebookon a Kossuth-díjas színészről – idézi fel a hvg.hu. Böjte szintén elkapta a koronavírust; eleinte még csak enyhébb tünetei voltak, de csütörtökön egy budapesti kórházba kellett szállítani.

A Pesti Magyar Színháznál – ahol Eperjes vendégművészként több szerepet is játszik – megerősítették az értesülést, hozzátéve, hogy tudomásuk szerint a színész nem a színházban, hanem családja körében kapta el a koronavírust. A színház a betegség miatt még november elején lemondta az előadásokat, amelyekben Eperjes is szerepelt, azóta, mint elmondták, egyetlen próbán vagy előadáson sem vett részt; tájékoztatásuk szerint a színházra is érvényes protokoll szerint két negatív Covid-teszt után veheti majd fel újra a munkát.

A lap megkereste Eperjes Károlyt is, aki annyit mondott a hvg.hu-nak: „Már kifelé vagyok belőle.”

Legnépszerűbb cikkeink