Magyarország
Egy nap alatt két buszsofőrre is rátámadt egy férfi Veszprémben
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 28 éves férfinak, aki ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoznak – közölte a Veszprémi Törvényszék.
Mint írják, a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020 augusztusában a Herend és Veszprém között menetrend szerint közlekedő távolsági autóbuszon szidalmazni kezdte a járművezetőt. Az autóbuszon ült valaki, aki az általa ismert sofőr védelmére kelt, emiatt a balhézó férfi őt is szidalmazni kezdte, majd ököllel arcon ütötte a sofőrt és miután leszállt az buszról, még hátulról megrántotta, és elszakította a ruháját.
A férfi a hatóság szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ugyanazon a napon egy másik, Veszprém és Szentgál között menetrend szerint közlekedő távolsági buszon is szidalmazta a sofőrt. A buszvezető ezért a 8-as számú főúton az autóbusszal megállt, és felszólította a gyanúsítottat, hogy szálljon le a buszról, vagy menjen hátra és üljön le, mert a sofőr mellett állva nem utazhat. Ekkor a gyanúsított a sofőr mellett található Covid védőszalagot letépte, a sofőrfülkéhez lépett, majd a sofőrt ököllel megütötte és busz szemeteskukáját is a sofőrnek hajította. Az ütés következtében a sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, mely miatt magánindítvánnyal élt.
A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a végzés nem vált véglegessé, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár majd el.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!