Magyarország
Szijjártó Péter: meg kell őrizni a járvány elleni védekezés eredményeit
A koronavírus elleni egészségügyi védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, de figyelni kell arra, hogy a közösen hozott erőfeszítések, áldozatok ne váljanak értelmetlenné – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Mátészalkán, a Mátészalkai Sütőipari Kft. Versenyképesség növelő támogatási okirat átadásán.
Kiemelte, az egészségügyi védekezés időszakát kiegészíti a gazdasági védekezés időszaka, és ahogy Magyarországot megvédték az egészségügyi védekezés során, úgy meg fogják nyerni a gazdasági védekezés korszakát is.
A világjárvány nyomán előállt gazdasági veszélyhelyzet kezelésével kapcsolatban a kormány úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség elleni harcot finanszírozza, és ebben azok a vállalatok a szövetségesek, amelyek hajlandók a nehéz helyzetben is kapacitást bővíteni, új technológiát bevezetni, új gépeket vásárolni – mutatott rá a külgazdasági miniszter.
Beszédében a külgazdasági miniszter kitért arra, a veszélyhelyzet megmutatta azt is, erős hazai élelmiszeripar nélkül kiszolgáltatott lehet az ország, és megköszönte az élelmiszeripar valamennyi szereplőjének, hogy biztosították az elmúlt hónapokban az ország folyamatos és akadálytalan élelmiszerellátását.
Hozzátette, a fertőzés második hulláma rávilágít arra, hogy a hazai élelmiszeripar, az önellátás képessége soha nem volt annyira fontos, mint most.
Felidézte, hogy tavaly a magyar élelmiszeripar termelési értéke 10 százalékkal nőtt, az idén az első fél évben újabb 10 százalékos növekedést ért el, az ágazatban 140 ezren dolgoznak. A beruházásösztönzéssel foglalkozó ügynökségnél pedig 19 olyan élelmiszeripari vállalattal tárgyalnak, amelyek újabb magyarországi beruházást terveznek.
A külgazdasági miniszter elmondta, a Mátészalkai Sütőipari Kft. 530 millió forint értékű beruházást hajt végre, ehhez 265 millió forint támogatást ad a kormány, ezzel 62 munkahelyet védenek meg.
A beruházással a cég követi a piaci trendeket, a piaci igények átalakulását, még egészségesebb termékeket állít elő, a kovászolás technológiát alkalmazó új kenyérvonal pedig egy új 1000 négyzetméteres csarnokban kap helyet. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!