Magyarország
Felgyújtotta a zárkáját egy rab
Öt börtönőrnek kellett megfékeznie.
Zárkájában gyújtott tüzet egy elítélt, a dühöngő férfit öt börtönőrnek kellett megfékeznie; a 43 éves gyöngyösi férfi ellen többek között hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat – közölte a Nógrád megyei főügyész.
Bóna Gyula elmondta: a férfi az egyik büntetésvégrehajtási intézetben február 28-án délután az ágyára halmozta az ágyneműt és a ruházatát, majd azokat öngyújtójával meggyújtotta. A tűz hamar átterjedt a szivacsmatracra is. Eközben az elítélt kitörte a zárka udvarra néző ablakát, majd egy üvegdarabot a kezébe fogva a zárkaajtó elé állt, és kikiabálva megfenyegette a felügyelőket.
Ekkor öt büntetésvégrehajtási tiszt és tiszthelyettes érkezett a zárkához, az ajtó kinyitották, egyikük kiütötte a vádlott kezéből az üvegdarabot, a többiek pedig földre teperték a felszólításuk ellenére tovább fenyegetőző és a testi kényszernek ellenálló férfit. A huzattól még jobban fellángoló tűz keltette nagy füstből kihúzták a folyosóra, ahol megbilincselése közben egyiküket ököllel homlokon ütötte.
Ezután már sikerült megfékezniük a dühöngő rabot, a zárkában keletkezett tüzet pedig eloltották.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint rongálás és testi sértés miatt emelt vádat a többszörös visszaeső elkövetővel szemben – közölte a főügyész. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!