A bennünk borongó gyermek – újra itt van Lencsilány

Lakatos István Lencsilány című képregénye úgy képes megragadni a mesei közegen keresztül a világban dúló szomorúságot és a felnőttséggel járó korlátolt gondolkodást, hogy közben azt is bemutatja, miként működnének a dolgok egy kicsit több empátiával és fantáziával. Immár második, bővített és javított kiadásban.

Ha visszatekintünk a gyerekkorban tanult rigmusokra és mondókákra, rá kell jönnünk, hogy többségük korántsem vidám. A virgonc dallamok kegyetlen drámákat mesélnek el, balladai tömörségben. Itt van például a ’60-as években keletkezett Icipici kis mese, ami a maga repetitív játékosságával valójában egy csonka család végeláthatatlan keserűségét és egyhangúságát írja le: az „icipici lencsi lányka” és anyukája egy szintén icipici házikóban laknak, ketten, apuka nélkül, saját világukba zárva, hiszen anyuka minden este ugyanazt meséli, az életüket, ami tele van félelemmel és nélkülözéssel. Lakatos István ezt a világot viszi tovább, szakít a végtelen regresszusként ismétlődő helyzettel, újabb és újabb kalandokba keveri Lencsilányt és egyetlen barátját: Lencsibabát.

A rajzok és a történetek egyértelműen kijelölik az irányt: Lencsilány egy gótikus fantáziavilágban kóborol, ahol még magával Edgar Allan Poe-val is találkozik, ám az igazán izgalmas az, amikor a Kisgömböc után kémkedik. Nevezett népmesei lény, az öntudatra ébredt disznósajt a szintén horror-közeli írót, Veres Attilát is megihlette – a vonatkozó történetet keressék az Éjféli iskolák című novelláskötetben –, ami nem csoda, hiszen a mindent felzabáló gömböc, ami pusztán azért létezik, hogy céltalanul fogyasszon és pusztítson, érzékletes metaforája a felelőtlen felnőttlétnek. A felnőtteknek, akik alig-alig jelennek meg a Lencsilány-történetekben, ha viszont mégis, akkor inkább jobb volna, ha meg se jelennének.

A gyakran szívszorító és szürreális, groteszk és olykor még a komikum felé is elbillenő mesék arról szólnak, hogy a gyermeki tisztánlátás az egyetlen érték egy olyan világban, amikor a legnagyobb szégyellnivaló az érzelem, amit minden áron takargatni kell.

Lakatos István: Lencsilány

Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 112 oldal