Archív cikkek
Szijjártó: 2025-ig magyar űrhajós megy az űrbe
Űrkutatásért Felelős Miniszterek címmel tett közzé egy videót Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter. Az űr külügyi szféra, az ország pedig úrhajóst és műholdak küld az űrbe.
„Felvetődhet a kérdés, hogy miért a külügyminiszter foglalkozik az űrrel kapcsolatos kérdésekkel. Erre a válaszunk az, hogy mivel
az űr Magyarország határain kívülre esik, ezért külügyi kérdés”
– mondta el a felvétel tanúsága szerint Szijjártó Péter az Európai Unió űrkutatásért felelős minisztereinek videokonferenciáján.
A kormány megkezd egy hosszú távú tudományos missziót is, amelynek célja, hogy az évtized közepéig magyar kutatóűrhajóst küldjenek a Nemzetközi Űrállomásra. Ennek előkészítéseként három nagy projekten dolgoznak, két projekt keretében egy-egy tudományos műholdat küldenének az űrbe, a harmadik keretében pedig egy tudományos fedélzeti mérőrendszert fejlesztenek, amelyet majd a Nemzetközi Űrállomásra telepítenének – mondta Szijjártó Péter.
Mint megírtuk a kormány 1,2 milliárd csoportosított át „Űrtevékenységekkel kapcsolatos feladatokra”, pont annyit, amennyit a pártoktól vettek el a járvány elleni védekezésre hivatkozva.
Security Check Required
No Description
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!