Archív cikkek
Pikó András szerint hazudik a Fidesz a VIII. kerületi lakásokról
Nem elvették, hanem visszaadnák az üres kerületi lakásokat – állítja Pikó András budapesti polgármester.
Pikó András VIII. kerületi polgármester szerint Halász János Fidesz-frakció-szóvivő hazudott, amikor azt állította, hogy a Józsefvárosban elvették a kerületi egészségügyi dolgozók, rendőrök és tűzoltók lakhatását. A polgármester szerint „ez a kijelentés minden alapot nélkülöz”, majd hozzátette, hogy éppen az volt a céljuk, hogy a kerületben
a nem lakott, senkinek nem odaítélt lakások átminősítéséről szülessen döntés,
hogy az önkormányzat igazságos lakáspályázatokat tudjon kiírni a veszélyhelyzet után.
„A józsefvárosi önkormányzati vezetés célja a Fidesz évtizedes helyi és országos kormányzása által okozott lakhatási válság enyhítése” – írja bejegyzésében Pikó, ugyanis szerinte
a fideszes önkormányzat 2010 és 2019 között 13 milliárd forint értékben adott el kerületi ingatlanokat.
Szóvá tette azt is, hogy „jól dokumentáltan aggályos döntés történt” önkormányzati lakásokkal kapcsolatban, amikor Kocsis Máté bizalmasa, Danada-Rimán Erzsébet volt jegyző harmadáron vehette meg a bérlakást az akkori fideszes Erzsébetvárosban.
„Jelenleg pedig a fideszes kormány 1 milliárd 125 millió forint fejlesztési támogatást elvont a kerülettől a járvány elleni védekezésre hivatkozva. Ebből a pénzből 620 millió forintot 107 önkormányzati bérlakás felújítására használtunk volna fel 47 józsefvárosi házban” – hangoztatja a polgármester. Mint írja nem meglepő, hogy a Fidesz hazudni próbál, de szerinte pont ez vezetett odáig, hogy elbuktak a tavalyi önkormányzati választásokon.
„Az új önkormányzati vezetés az igazságtalan fideszes gyakorlatok felszámolására és az igazságos lakáspályázatok kiírására kapott felhatalmazást, és ennek megfelelően jár el” – zárta sorait Pikó.
Pikó András polgármester
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője hazudott, amikor az MTI-hez… május 23-án eljuttatott nyilatkozatában azt állította, hogy „Józsefvárosban Pikó András elvette a kerületi egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók lakását”. Ez a kijelentés minden alapot nélkülöz. A kerületben üres, nem lakott, senkinek sem odaítélt lakások átminősítéséről született döntés, amivel a cél éppen az, hogy az önkormányzat igazságos lakáspályázatokat tudjon kiírni a veszélyhelyzet visszavonását követően.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!