Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Döntött a bíróság bicskei gyermekotthon vezetőjéről

Létrehozva:

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a 2024. február 29-én megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját.

A büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött abban a kérdésben, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra a bicskei gyermekotthon volt vezetője.

A végzést az ügyészség és az elítélt is tudomásul vette, így az jogerős.

Mint ismert, Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2019-ben jogerősen 8 év fegyházbüntetésre ítélték azzal, hogy a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A második ellene született ítélettel 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönre azért, mert helyettesével, K. Endrével igyekezett eltussolni a szexuális bűnelkövetést. Helyettese arra vette rá Vásárhelyi egyik áldozatát, hogy vonja vissza korábbi vallomását. Vásárhelyit összesen 10 év 3 hónapra ítélték, de mivel egyik tette elkövetésekor sem volt még jogerős ítélet ellene, megillette az a kedvezmény, hogy a két bírósági döntést összbüntetésbe foglalják. A Székesfehérvári Törvényszék 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg Vásárhelyi János büntetését, a férfi legkorábban ennek kétharmadának letöltése után, vagyis hat év két hónap után szabadulhat.

Mivel az elítélt már a jogerős ítélet megszületése előtt éveket töltött előzetes letartóztatásban, így büntetésének kétharmada, a hat év két hónap már letelt. A büntetés-végrehajtásnak emiatt indítványoznia kellett a bv-bíró döntését, jelezve az álláspontját, hogy támogatja-e a szabadlábra helyezést. Az indoklást nem ismerjük, de azt a törvényszék szóvivője megerősítette, hogy ezt a bv-bíró nem támogatta, a gyerekotthon volt igazgatója 2023 januárjában nem szabadulhatott, továbbra is fegyházban kellett maradnia – írta még múlt héten a lap.

Eddig nagyjából hét évet és három hónapot tölthetett rácsok mögött, tehát a meghallgatáson arról döntöttek, kiengedik-e két év három hónappal összbüntetésének letelte előtt. Az ilyen döntéseket az elítélt jó magatartására alapozhatják. Az intézkedés arra szolgál, hogy a nem visszaeső bűnelkövetőket érdekeltté tegyék a börtönben való jó magaviseletben, ami elősegítheti szabadulásuk után a társadalomba való visszailleszkedésüket. A 64 esztendős elítélt többé nem dolgozhat gyermekek között, a jogerős ítélet eltiltotta ettől.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

Legnépszerűbb cikkeink