Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Újabb tüntetés lesz

Létrehozva:

Fáklyás felvonulást szerveznek civil- és diákszervezetek szerdára. A tüntetés a Szent Gellért téren kezdődik és a Karmelitánál ér véget.

Az Országos Közös Akarat, a Civil Bázis és az Egységes Diákfront fáklyás felvonulást szervez 2024. február 21-ére, szerdára. A tervek szerint a Szent Gellért térről vonulnak majd a Miniszterelnöki Hivatalhoz – írja az Index. Az Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyerekektől! című tüntetés

február 21-én, szerdán, 17 órakor indul a Szent Gellért térről és a miniszterelnöki hivatalnál ér véget.

Mint írják, az elmúlt hetekben szinte az egész társadalom megmozdult, és olyanok is hangot adtak együttérzésüknek, felháborodásuknak, akik eddig hallgattak, pedig az Országos Közös Akarat (OKA) közössége számtalan alkalommal szólt, kiabált, hogy nagy baj van.

A lemondások, törvények piszkálása mit sem ér, nem oldja meg a gyerekek biztonságát! Most ismét kiállunk a bántalmazott fiatalok mellett, követeljük a bűnösök megnevezését, a gyermekek védelmét! Takarodjanak a közéletből a gyerekek, a fiatalok és közös hazánk megrontói! Gyújtsuk meg fáklyáinkat, gyújtsuk meg a szolidaritás, a szeretet és a felháborodás tüzét! Világítsunk a gonoszságra, védjük meg a gyerekeket!

– áll az esemény leírásában.

A szervezők számítanak a hírességek, az influenszerek és a pedagógusok részvételére is, akiknek egy nyílt levelet is írtak.

A pénteki tüntetésről itt írtunk.

(Kiemelt képünk: Az Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyermekektől! tüntetés plakátja. Forrás: OKA)

Legnépszerűbb cikkeink