Lemondott Balog Zoltán

Balog Zoltán református püspök a február 16-ai Zsinat értekezletén lemondott lelkészi elnöki tisztségéről – közölte a Magyarországi Református Egyház.

Balog Zoltán református püspök a február 16-ai Zsinat értekezletén lemondott lelkészi elnöki tisztségéről. A Magyarországi Református Egyház törvényei szerint a lemondás a következő Zsinat döntésével válik hatályossá. Ezen az értekezleten nem került sor szavazásra. A soron következő zsinati ülésig Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként látja el az elnöki teendőket – olvasható a Magyarországi Református Egyház oldalán, a reformatus.hu-n.

A reformatus.hu Balog Zoltánnak a zsinat értekezletén elhangzott imádságát és beszédét is közzétette. Ezt az alábbiakban változtatás nélkül közüljük:

„A mai újszövetségi igeszakasszal szeretném kezdeni. »Az én juhaim – mondja Jézus – hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. És örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.«

Imádsággal szeretném folytatni.

Hűséges Istenünk, teremtő, szabadító, megtartó Istenem, Urunk, Uram, Jézus Krisztus! Neked hatalmad van, hogy odaadd az életedet értünk, és erőd is van hozzá. Megtetted, és életedet újra és újra odaadtad nekünk. Nekem nincs se hatalmam, sem erőm ehhez. Én ahhoz kérem az erőt, hogy le tudjak mondani arról a megbízatásról, melyet egyházad, a Magyarországi Református Egyház népének megbízatásából, a mi választott tisztségviselőink rám ruháztak. Erőt és bölcsességet kérek ahhoz, hogy ez ne menekülésből történjen. Erőt és bölcsességet kérek ahhoz, hogy ne politikai megrendelésre, ne képmutató, külső nyomásgyakorlásra történjen. Erőt és bölcsességet kérek ahhoz, hogy ne egyházunkba férkőzött hatalomra vágyó emberek kényszerítésére történjen. Erőt és bölcsességet kérek ahhoz, hogy ne számításból történjen. Hogy ne a féltőn szeretők cserbenhagyása legyen. Erőt és bölcsességet kérek ahhoz, hogy ez a te akaratodat keresve történjen. Erősíts meg! Erősítsd meg azokat, akik nem engednek a külső nyomásnak! Erősítsd meg azokat, akik tudják, hogy nem test és vér ellen van hadakozásunk! Erősítsd meg azokat, akik ki akarnak tartani az igazság mellett, és nem akarnak a világ szerint, a világ logikájában élni és dönteni! Erősítsd meg azokat, akiknek egyházunk egysége fontosabb, mint a hitetlenek hitetése! Adj erőt nekem, személyesen szembenézni tévedéseimmel, hibáimmal, bűneimmel! Szembenézni azzal, hogy milyen gyakran bíztam inkább a politika erejében, mint a te hatalmadban. Szembenézni azzal, hogy egyházunk milyen kiszolgáltatott évtizedek, talán évszázad óta külső erőknek és hatalmaknak, és annyiszor enged nekik. Erősíts meg, hogy szembe tudjak nézni azzal: nem elégszer tudtam átadni magam teljes szívvel a te akaratodnak, hanem jobban bíztam a magam okosságában, világi eszközök erejében! Bocsáss meg! Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek. Annyiszor kértem lelkipásztorként kegyelmet világi hatóságoktól, emberektől, embereknek. S kértem kegyelmet elsősorban magamnak, tőled, kegyelmes Isten. Köszönöm, hogy átéltem és átélhetem a megbocsátás kegyelmét. Add ezt azoknak is, akik most kegyetlenkednek! Bocsáss meg, hogy nem voltam elég éber és körültekintő, s nem láttam, milyen veszélyek leselkednek ebben a kegyelmi ügyben országunkra, nemzetünkre, egyházunkra, köztársasági elnökünkre. Bocsáss meg, ha a gyermekbántalmazás áldozatai azt érezhették, hogy magukra maradnak, nemcsak most, hanem annyiszor az életben. Védd őket akkor is, amikor mi ezt elmulasztjuk!

Leteszem kezedbe egyházunk életét. Mindig is ott volt, most ott van, hiszen itt van a legjobb helyen. Leteszem a Zsinatunktól kapott tisztségemet. Egyházunkért teszem. Hogy ne bánthassák tovább az ártatlanokat. Hogy ne fordíthassák szembe még inkább azokat, akik ebben a Magyar Református Egyházban, összetartoznak a te szeretetedben. Leteszem, hogy lehessen böjtöt tartani. Böjtöt tartani és imádkozni, míg eljutunk nagypéntekig és a feltámadás ünnepéig. Adj ehhez erőt nekem! S adj ehhez erőt mindazoknak, akik a te hangodra akarnak hallgatni. Akik bíznak benne, hogy senki sem ragadhat ki minket a te kezedből. Akik hisznek benne, hogy te mindennél nagyobb vagy. Ámen.

Áldásként Jézus szavát a Lukács evangéliumából olvasom: »Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én – mondja Jézus – könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.« Ámen

Az előző szavakat azok az emberek, akik nem tartoznak közénk, nem biztos, hogy értik. Hadd mondjam most világi nyelven egyértelműen: lemondtam a Zsinat lelkészi elnökségéről. Törvényeink értelmében lemondásom a következő Zsinat döntésével válik hatályossá. Addig, mostantól az elnöki teendőket a következő Zsinatig Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként látja el.

Azért hívtalak össze Titeket Molnár János elnöktársammal együtt, hogy a szemetekbe nézzek. És a lelketekbe. És ti is az enyémbe. Ti választottatok meg éppen három évvel ezelőtt. Együtt hoztunk azóta döntéseket. Jókat, rosszakat. Hibáztunk is. Együtt is hibáztunk. Most én egyedül hibáztam, de nem vagyok hajlandó elfelejteni azt, ami jó volt. Ami épülés volt, egyházunk épülése. És nem fogom, nem akarom elfelejteni, hogy alig több mint két hete ott voltunk együtt több mint ezer lelkipásztorral együtt, és hallgattuk a bizonyságtételt. És átélhettük, hogy milyen áldott dolog egységben lenni Isten szeretetében.

Megválasztásomkor, szinte napra pontosan három évvel ezelőtt, holnap lesz három éve, azzal kezdtem, hogy tudjátok, hogy kit választottatok. Kevesen vannak vagy talán nincs is senki közöttetek, akinek az elmúlt 10-20 évben az élete olyan nyitott könyv volt, mint az enyém. Erről voltak, akik jóindulatból, meg voltak, akik rosszindulatból gondoskodtak. Tudtátok, hogy ki vagyok, és bízom benne, hogy nemcsak azért választottatok – sőt hiszem és tudom azóta –, mert a közéletből jövök, a közéletből jövök vissza és majd hasznot hozok. Az, hogy a közéletből jöttem vissza, az valóban jelentett hasznot az egyházunknak. Hasznot, kockázatot és terhet. A hasznot én nem pénzben mérem, hanem abban, hogy talán egyházunk karakteresebben, szélesebb terekben tudott megjelenni, mint korábban. Hogy nőttek a lehetőségeink a szolgálatra. Most ebből a haszonból tehertétel lett és azt is látjuk, azzal is szembe kell nézni, hogy a haszon, egyházunk súlyának a növekedése az morzsolódik. Elismertsége morzsolódik. Tehertétel.

Részévé váltam, és ezáltal Ti is részévé váltatok egy boszorkányüldözésnek, aminek áldozatai vannak: az a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk, aki egyházunk hűséges tagja, s aki annyiszor bizonyította a hitét határon innen és túl. De ne legyenek illúzióitok! A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek. De , hogy én ne legyek, arról Ti döntötök. Arról nem az ellenzék dönt, arról nem a média dönt, arról nem a kormány dönt, arról nem a Facebookon döntenek. Arról Ti döntötök, a Magyarországi Református Egyház törvényhozó testülete. Ezt ne felejtsétek el! Most nem vagytok döntési helyzetben, nem is kérek tőletek döntést. Én letettem, lemondtam a Zsinat lelkészi elnökségéről.

Köszönetet kell mondanom Nektek, mindenkinek. Annak is, aki ellenem szólt, annak is, aki mellettem szólt. Az, ami meghatott, és egyáltalán nem számítottam rá, az a néhány nappal ezelőtti tanácskozás volt, amikor a jelenlévő főgondnokok és esperesek 86 százaléka azt mondta, hogy maradj! Hogy bízunk benned. És azért is nagyon hálás vagyok, hogy az Elnökségi Tanácsban 6-1 arányban támogatnak engem. Súlyos politikai hibát vétettem, de kegyelmi ügyben. Kegyelmet kértem. Kegyelmet akartam valakinek. És ha ezért most el kell mennem, nehogy azt higgyétek, hogy az megoldás lesz. Dehogy lesz. Harc lesz. Ezután is harc lesz. Mint ahogy mindig is harc volt. Csak az a fontos – és ebben sokkal nagyobbat tévedtem, mint abban, hogy kegyelmet kértem nem gondolva minden körülményre -, hogy ezt a harcot lelki fegyverekkel kell vívni és nem közéleti és nem politikai és nem médiafegyverekkel kell vívni. Ez a harc a mióta tart? Ötszáz éve? Kétezer éve? Ádám és Éva óta? Ebben a harcban vagyunk. Ebben a harcban, ahol az elődeim, Hegedűs Loránttól elkezdve, Bölcskei Gusztávon keresztül Szabó Istvánig, mint lelkészi elnökök mind harcoltak a maguk eszközeivel. Ki így, ki úgy. Őket sem kímélték. Én ezt értem és elfogadom és azért lépek hátra, mert nem akarom, hogy ez a harc az én személyemen keresztül még többet ártson az egyházunknak. Mert az egyház egysége fontosabb nekem, minthogy azt engedjem szétverni. De ne féljetek! Ne legyenek illúzióitok! Továbbra is harcolni fogok. Ez a dolgom. Erre tettem esküt. Harcolni fogok. Harcolni fogok elsősorban magammal, a saját bűneimmel, másodsorban értetek és az egyházunkért. És amit én megtanulok, amit én megtanultam ebből az elmúlt időszakból, az az, hogy ezt a harcot azokkal a fegyverekkel kell vívni, amelyeket az Úristen adott a kezünkbe, nem a világ. És amikor ebben a próbatételben együtt vagyunk – mert nem tudunk másképp lenni, együtt vagyunk -, akkor azt kérem, hogy Ti is ezt tegyétek: a Lélek fegyvereivel harcoljunk, hogy meg tudjunk állni ebben a próbatételben.

Köszönöm szépen a figyelmeteket.”

(Kép forrása: Balog Zoltán Facebook-oldala)